Az ismerősök után kutat a rendőrség

Balla Irma
Balla Irma
Debrecen – A rendőrség birtokában van az a tárgy, amivel feltételezésük szerint megölték Balla Irmát. Ha a helyszínen találták meg, úgy csökkenni látszik annak az esélye, hogy a gyilkos előre kitervelte a bűncselekményt.

A rendőrség birtokában van az a tárgy, amivel – feltételezésük szerint – halálosan bántalmazták Balla Irma önkormányzati képviselőt. Ezt a Hajdú-Bihari Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte hétfőn.

Vezendi Jánosné őrnagy azt is elmondta, hogy az 58 éves asszony – holttestére a fia bukkant rá április 7-én a lakásán, egy Bercsényi utcai családi házban – meggyilkolása miatt eddig közel száz tanút hallgattak ki, ám gyanúsított továbbra sincs.

Az elmúlt napokban ujjlenyomatokat és DNS–mintát rögzítettek, s egyéb bizonyítékok mellett a feltételezett gyilkos eszközt is elküldték a fővárosi Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetnek; az elemzés és a szakértői vizsgálat javában tart. A tájékoztatás alapján még olyan személyeket is azonosítaniuk kell, akik rendszeresen beszéltek a nővel, illetve többször megfordultak nála.

A rövid rendőrségi beszámolóban az is olvasható, hogy folyamatosan elemzik, értékelik, és ellenőrzik a különféle információkat, ezen közvetlenül több tucat nyomozó dolgozik.

„Az eddigi adatok alapján több olyan beazonosításra váró személy is van, akik rendszeres kapcsolatban álltak az áldozattal, több esetben megfordultak lakásán, kilétük még nem ismert. A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik a bűncselekményt megelőző időszakban jártak az áldozat lakásán. Kérjük továbbá azok jelentkezését, akik információikkal segíthetik a nyomozást! Lehetséges, hogy ők nem érzik jelentősnek a birtokukban lévő ismereteket, de azok fontosak lehetnek a nyomozó hatóság számára.” – áll a közleményben.


Az őrnagy portálunk kérdésére sem kívánta megnevezni, hogy mivel követték el a bűncselekményt.

Ha a gyilkost eszközt a helyszínen találták meg a rendőrök, úgy csökkenni látszik annak az esélye, hogy a tettes előre kitervelte az ölést, következtethetünk. Ha másutt bukkantak rá, az jó esetben sokat segíthet az elkövető azonosításában.

Lapinformációk szerint Balla Irmát egy laptoppal – olyan hordozható számítógéppel, amit képünkön is láthatnak – verték agyon. Úgy tudni, a nőt arcán és fején több nagyon erős ütés érte. A HAON értesülései alapján a tettes egyedül volt és nem anyagi haszonszerzés érdekében ment be a lakásba.

Kapcsolódó anyagok:

  • Balla Irma részvétkönyve
  • Júniusban választanak új képviselőt
  • Rákbetegségből is felépült
  • Még senkit sem hallgattak ki Balla Irma ügyében
  • Múlt péntek este még bejelentkezett
  • Címkék: ,







    hirdetés




    hirdet�s