Az Irinyiben az erős diákok

Akt.:
Kazincbarcika – Ezen a hétvégén immáron ötödik alkalommal adhat otthont a fekvenyomók országos diákolimpiai döntőnek Kazincbarcika.

Az Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon auláját alakították át a rangos eseményre, amely iránt jelentős érdeklődés mutatkozik. A nevezési határidő már korábban lezárult, így a résztvevők pontos száma is ismert: szombaton és vasárnap 43 településről, 61 intézményből, nem kevesebb mint 268 fiatal fekszik a tárcsák alá. Ebből 177 fiú, ám a lányok száma is megközelíti a 100-at.

Az eseménnyel kapcsolatban Pál-Kutas Dénesné, az iskola igazgatója elmondta: a városban tanító testnevelőktől, valamint Pátorvics Géza, legendás súlyemelőtől rengeteg segítséget kaptak az elmúlt időszakban, ezért bízik benne, hogy sikeres diákolimpiát rendezhetnek. Immáron negyedszer, tehát az iskola komoly tapasztalattal rendelkezik a lebonyolítás terén. A megnyitót szombaton délelőtt háromnegyed tíztől tartják meg, ezután pedig rögtön megkezdődik a kétnapos küzdelem. Egymással és a súlyokkal. A fiatal fekvenyomók az ország számos pontjáról érkeznek Kazincbarcikára, Borsod megyét a hazaiak mellett a miskolciak és az ózdiak képviselik a diákolimpia döntőjében.

ÉM-ME