Az interneten adott túl előző életén

Az interneten adott túl előző életén
Elvált és az interneten adta el addigi életét egy férfi Ausztráliában.

Minden idők egyik legfurcsább aukciója zajlott le nemrég az eBay-en. Itt lehetett licitálni egy Perth-ben élő férfi egész “életére”. A brit állampolgárságú Ian Usher ugyanis válása után úgy döntött: szakít a múlttal, és mindent teljesen elölről kezd, így az interneten meghirdette “életét”: eladásra kínálta házát, a benne lévő bútorokkal, tárgyakkal, műszaki cikkekkel, ruhatárával, dvd- és cd-gyűjteményével.

Sőt! A 44 éves férfi munkahelyét is megkaphatja a vásárló- Usher úr szőnyegkereskedőként dolgozott, valamint találkozhat néhány barátjával is. Az egyhetes internetes aukció vasárnap zárult. A férfi azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy 399 ezer ausztrál dollárnál (57 millió forint) ért véget licit.

Usher annak ellenére sem csalódott, hogy a csaknem új, három hálószobás házát korábban 420 ezer dollárra (60 millió forint) becsülték, amelyben több ezer dollár értékben vannak műszaki cikkek is. “Úgy gondoltam, hogy talán kicsit magasabb lesz az ár a végére. De így sikerült”- fogalmazott Usher.

Június 22-én indult a licit a férfi “életéért”, a kikiáltási ár 1 dollár volt. Hamarosan már 2,2 millió dollárnál (314 millió forint) tartott az ajánlat, ám hamar kiderült: az hamis volt. Így a brit születésű férfi hamar bontott pezsgőt az ünneplésre. Miután eltávolították az ál-liciteket, a legmagasabb ajánlat már csak 300 100 dollár volt. Innen tornázta föl magát 399 ezerre.

Ian Usher azt mondta, hogy régi életéből egyedül az útlevelét, a pénztárcáját és a rajta lévő ruhát tartja meg. Azt pedig nem árulta el, hogy hol és milyen új életet akar kezdeni.

Kapcsolódó:

  • Búcsúzik az XP, 2010-ben jön a Windows 7
  • Eladó élet az eBay-en
  • Bemutatkoztak az Intel új processzorai
  • 6x-os sebességű Blu-ray
  • Érkezik a Diablo III
  • Külföldi tarifák okozhatnak bosszúságot
  • 42 GB egyetlen lemezen
  • FIFA 09 képek
  • Bill Gates visszavonul
  • Multimédia rovatunk hírei







  • hirdet�s