„Az influenza szövődményétől kell inkább félni, a tüdőgyulladástól”

Dr. Poncsák Csaba
Dr. Poncsák Csaba - © Fotó: Kozma István
Borsod-Abaúj-Zemplén megye – A háziorvos tapasztalatai szerint a betegek lebeszélik egymást a védőoltásról. Rosszul teszik.

Ne keressünk kifogásokat, hogy miért nem akarjuk beadatni magunknak az influenza elleni védőoltást! A vakcina súlyos szövődményektől menthet meg minket, tudtuk meg dr. Poncsák Csaba háziorvostól, a Praktizáló Orvosok Szövetsége vezetőjétől, aki pénteken volt szerkesztőségünk vendége. Olvasóink influenzával kapcsolatos, telefonos kérdéseire válaszolt.

Elöljáróban jelezte: az influenzát az influenzavírus okozza, aminek 3 fő típusa van, az A, a B és a C. Az A a legveszélyesebb, ez okozta a spanyolnáthát az első világháború idején, amikor több millió ember halt meg a betegségben. A vakcinák az A és a B ellen védenek.

Azonban legalább 250 fajta vírus van a levegőben, melyek megbetegíthetnek bennünket. Azért történhet meg, hogy bár a védőoltást megkapta valaki, mégis beteg lesz. Ilyenkor tévesen lebeszél másokat is, azt hangoztatva, hogy „én beoltattam magam, mégis beteg lettem, felesleges az injekció.”

– Az influenzának tulajdonképpen a szövődményétől kell félni, azaz a tüdőgyulladástól. Minden évben, influenzajárvány idején sok idős embert veszítünk el, akik tüdőgyulladást kapnak, mivel az ő immunrendszerük gyenge és nem tudják leküzdeni a betegséget.

Félek

– Középkorú hölgy vagyok, nem merem beadatni magamnak az influenza elleni védőoltást, mert félek a mellékhatásaitól – osztotta meg aggodalmait egyik olvasónk.

Dr. Poncsák Csaba hangsúlyozta: az oltástól nem kell félni. Az orvosok a vállizomba adják, és maximum enyhe bőrpírt, végtagfájdalmat és hőemelkedést okozhat, de ez az emberek 5 százalékánál jelentkezik csak és a tünetek 1-2 nap alatt elmúlnak. Nagyon ritkán fordul elő az is, hogy valakinek nem ajánlott a vakcina, mert annak valamelyik összetevőjére érzékeny.
Felhívta a figyelmet: ma már nagyon széles azoknak a köre, akik ingyen megkaphatják a védőoltást, de egyébként elérhető áron lehet megvásárolni, 2000 forint.

Következő olvasónk elmondta, sok zöldséget és gyümölcsöt eszik, egészségesen él. Ezzel megelőzhető-e, hogy elkapja az influenzát? – kérdezte.

A szakember félig tréfásan válaszolta: ha szerencséje van. Rámutatott: ma már a zöldségek és gyümölcsök ötöd annyi vitamint tartalmaznak, mint például a 60-as években. Ezért az őszi, téli időszakban tanácsos C és D vitamint szedni. Ezek az immunrendszert erősítik, a magnézium és a B vitamin pedig az idegrendszert védik, így megelőzhető a téli depresszió is. Azonban az influenza ellen csak az oltás adja meg a kellő védelmet.

Ha kitenyésztik

Egy újabb olvasónk arról számolt be, hogy ő és a családja már szeptemberben átesett az influenzán, vagy legalábbis ahhoz hasonló betegségen. Kérdezi, beoltassa-e magát.

Dr. Poncsák Csaba jelezte, az ÁNTSZ minden évben kijelöli azokat a háziorvosi rendelőket, melyek az influenzafigyelő szolgálat tagjai lesznek. Ezek a rendelők jelzik az ÁNTSZ felé, ha influenzagyanús megbetegedést észleltek, majd torok- és orrváladékot küldenek a szolgálatnak. Ott kitenyésztik, és csak ekkor derül ki, hogy valóban influenzáról van-e szó. Tehát a szeptemberi betegség nem biztos, hogy védettséget adott, tehát javasolt a védőoltás.

Volt olyan olvasónk is, aki arról számolt be, hogy tudomása szerint az influenzajárvány akkor tör ki, amikor egy-egy szünet után visszamennek a gyerekek az iskolába. Azt kérdezte, várható-e járvány már az őszi szünet után is. A háziorvos elmondta, bár minden évben máshogy alakul a megbetegedések száma, de általában január-februárra jellemző az influenzajárvány. Jelenleg „csend” van, de nem lehet tudni, hogy ez a vihar előtti csend-e, vagy ilyen lesz az egész tél. Hozzátette: az iskolai közösségekben valóban nagyobb az egymás megbetegítésének az esélye.

Egy pedagógus azt kérdezte, neki jár-e az ingyenes védőoltás, hiszen gyerekek között van, akiktől könnyen elkapja a betegségeket. A szakember elmondta: a pedagógusok is kaphatnak ingyenes védőoltást és mindazok, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek. De az oltás elérhető árú, mint azt korábban is említette.

Azt is elmondta: ha mégis betegek leszünk, a tea, a lázcsillapító, a vitamin és a pihenés sokat segíthet. Ha a vírusokat baktériumok fertőzik felül, akkor viszont már antibiotikumra van szükség.

Hegyi Erika


„Nem járunk sehová”

Idős olvasóink is telefonáltak. Egyikük azt kérdezte, beoltassák-e magukat a férjével, ha nem járnak közösségbe, tömegközlekedéssel sem utaznak. Mint kiderült, nekik is javallott az oltás, hiszen vásárláskor (jön a karácsonyi vásárlás ideje) ők is találkoznak emberekkel, vagy családi események alkalmával a családtagjaikkal. A megbetegedés csak pár nap után jelentkezik a típusos tünetekkel, egy friss fertőzésnek nincsenek azonnali jelei. De egyébként a vírusok a levegőben bárhol előfordulhatnak.

Egy újabb idős olvasónk pedig arra panaszkodott, hogy 2-3 hete kapta meg az influenza elleni védőoltást, de még mindig izom- és ízületi fájdalmai vannak.

Dr. Poncsák Csaba hangsúlyozta, ilyen hosszú idő után valószínűleg nem az oltástól van panasza a betegnek, úgyhogy célszerű felkeresnie az orvosát.