Az igazságon túli világ rejtelmeiről

Akt.:
Trump-ellenes tüntetők a megválasztott elnök 2017. januári beiktatása előtt Washingtonban. A kamuhír kifejezés a ceremónia közönségének létszáma kapcsán megfogalmazott szóvivői állítás való(tlan)ságtartalma nyomán terjedt el a köztudatban
Trump-ellenes tüntetők a megválasztott elnök 2017. januári beiktatása előtt Washingtonban. A kamuhír kifejezés a ceremónia közönségének létszáma kapcsán megfogalmazott szóvivői állítás való(tlan)ságtartalma nyomán terjedt el a köztudatban - © Fotó: AFP/Jewel Samad
Debrecen – Az interneten keringő álhírek ellen a jog egyelőre keveset tehet.

Napjainkban a mainstream (szokványos, fősodorbeli) média hitelessége megkérdőjeleződik, ezzel párhuzamosan az álhírek rohamosan terjednek. Minderről Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője beszélt lapunknak, aki munkatársaival országjáró roadshow-n igyekszik felhívni a figyelmet a jelenségre, annak első állomásaként Debrecenben jártak.

Még több érdeklődés

A „fake news” kifejezés, amit álhírnek fordíthatunk, azon vita kapcsán terjedt el a köztudatban, hogy Donald Trump vagy Barack Obama elnöki beiktatásán voltak-e többen. Trump sajtószóvivőjét szembesítették olyan fotókkal, melyeken jól látszott, hogy Obamánál nagyobb a tömeg, ő azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy mégis Trumpnál voltak többen, és saját álláspontjukat „alternatív tény”-nek nevezte. Ezt inkább hazugságnak lehet mondani, s az álhírekkel együtt része napjaink post-truth, vagyis igazságon túli világának – mutatott rá Polyák Gábor.

Hogy milyen nehéz küzdeni az „alternatív valósággal” szemben, azt egy példával szemléltette. A Facebook, melynek 2 milliárd felhasználója van, tavaly harcot hirdetett az álhírek ellen: a moderátorok nem vették le azokat a hírfolyamból, csak raktak rájuk egy „plecsnit”, amiben jelezték, álhírrel van dolga az olvasónak. Az eredmény: még többen kattintottak ezekre!

Üzlet is

– Az álhírek terjesztése mára komoly üzletté vált. Macedóniában, egy Veles nevű kisvárosból a legutóbbi amerikai elnökválasztás idején száznál több Trump-párti híroldalt működtetett – sok-sok álhírt is közölve – néhány fiatal, akik rájöttek, hogy Trump hívei szívesen olvassák és osztják ezeket a tartalmakat, márpedig a hirdetők a forgalom után fizetnek. Míg azonban ők csupán pénzt kerestek, a kamuhíroldalak mögött gyakran kőkemény politikai szereplők állnak, akik visszaélnek az internet adta lehetőségekkel azért, hogy befolyásolják az eseményeket.

Ügyesen használják ki a nyilvánosság gyenge pontjait, jellemzően profin megtervezett és kivitelezett álhírekkel, valamint trollhadsereggel dolgozva; erre szintén az amerikai elnökválasztás a példa, amelynek kimenetelébe a Kreml avatkozott bele”

– mondta Polyák Gábor. – Fentieken túl léteznek olyan álhírek, amiket az egyszerű felhasználók osztogatnak meg, csak mert hisznek benne; ennek tipikus példái „a C-vitamin gyógyítja a rákot” típusú hírek.

Az „alternatív tények” terjedése ellen azért nehéz fellépni, mert ugyanakkor biztosítani kell a vélemény- és sajtószabadságot is – mutatott rá a kulcsproblémára.

– A demokratikus közéleti viták megléte elengedhetetlen a szólásszabadság szempontjából. Az internet hozzáférést nyújt mindenki számára, vagyis bárki bármit közölhet. E lehetőségnek azonban az a hátránya, hogy háttérbe szorítja a hagyományos médiát, egyre inkább megkérdőjeleződik az ott megjelenő hírek hitelessége. A jog nagy kérdése, hogyan reagáljon erre. Hogyan avatkozzon be, hogyan szabályozzon úgy, hogy a véleményszabadság ne sérüljön?

Nincs megoldás

Mint Nagy Krisztina, a Mérték médiaoktatási szakértője kifejtette, eleve nehéz lehet megállapítani, hogy adott esetben szándékos félrevezetésről, hazugságról, vagy egyszerűen csak tévedésről van szó. Továbbá: kit vonjon a jog felelősségre? Az álhír eredetét (annak íróját vagy az elsőként leközlőt) gyakran meg sem lehet találni. A tárhelyszolgáltatót lehetne büntetni, de ő rendszerint csak a felületet biztosítja, illetve a retorzióval csak az ő közlési szabadságát korlátoznánk.

Erre a problémára egyelőre globálisan sincs megoldás, az egyes országok eltérő módon próbálnak megbirkózni vele. Az biztos, a hagyományos jogi szabályozás ezen esetekre nem működik.”

– Valószínűleg abba az irányba megyünk majd, hogy a jogalkotók és a tárhelyszolgáltatók valamilyen együttműködésben fogják kezelni az álhírek okozta nehézségeket – vetítette előre.

Úgy vélik, a régi típusú médiának mégis van szerepe az álhírek elleni harcban.

– Nagy általánosságban elmondható, hogy azokban az országokban, ahol a közmédia jól működik, ott megbízható, hiteles forrásnak tekinti az emberek többsége, és a közösségi média máshogy érvényesül. Érdekes példa a svájci: nemrég szavaztak arról a polgárok, hogy továbbra is hajlandóak fizetni a közmédia fenntartásáért – én teszem hozzá, cserébe megfelelő hírszolgáltatást akarnak kapni. Ott is rombolja persze a közösségi média a közszolgálati hitelességét, de utóbbi azért továbbra is valamiféle támaszt jelent az információözönben – mutatott rá Polyák Gábor.

Átalakuló piac

Az egyik legnagyobb problémának azt tartja, hogy a nyilvánosság szerkezete átalakul: megszűnik, megszűnt a main­stream média kapuőr szerepe, mely szűrte az információt. Mára a médiapiacra lépni gyakorlatilag ingyenessé vált, és míg a hitelesség régen a hírszolgáltatónak piaci érdeke is volt (magyarul: hosszú távon csak a hiteles médium tudott megmaradni), ma már ez sem feltétlenül igaz, mert a hirdetők arra a felületre mennek, amit sokan olvasnak, vagyis az internetre vetítve, ahol magas a kattintásszám. Ez pedig azt eredményezte, hogy sajnos, a professzionális média is belecsúszott az álhírek világába, azért, hogy minél több kattintást elérjen. Náluk ez ritkán jelent valódi álhírt, inkább a hangzatos címmel eladott cikk jellemző. Így például a „Lemondott a miniszterelnök” című hírről kattintás után kiderül, hogy valahol Afrikában történt. Az ilyen majdnem-álhírek és a valódi hírek közt ma a nívós médiumok is egyensúlyoznak.

– Régen az üzleti modell úgy nézett ki, hogy a médium bevételre tett szert egyrészt az olvasók, előfizetők részéről, másrészt a hirdetőktől. Ma azonban a digitális médiumoknál csak hirdetési bevétel van, vagyis egyoldalúvá vált a piac. Ráadásul sok hírforrás osztozik a hirdetőkön, a nagy cégek pedig (mint mondjuk a Google) rengeteg hirdetési pénzt elvisznek. Így a többieken óriási a nyomás, hogy minél nagyobb kattintásszámot elérjenek, amihez valahogy keresztül kell vinni az olvasók megnövekedett ingerküszöbét – fejtette ki Urbán Ágnes, a Mérték médiagazdasági szakértője.

Igény van

Zárásként azonban bizakodásának is hangot adott. – A szakemberek arra számítanak, hogy hosszabb távon visszaáll majd a kétoldalú piac, mert igenis van igény a valódi hírekre. Előbb-utóbb hajlandó lesz ezekért fizetni a fogyasztó, de persze csak hiteles médiumoknak. Erre már vannak nemzetközi példák, számos próbálkozás, így például a New York Times online kiadását csak pénzért lehet olvasni. Mi egyelőre ettől messze vagyunk, de nálunk sem lehetetlen a helyzet. Valószínűleg az fog elterjedni, hogy ha pénzzel nem, akkor a figyelmével fizet a fogyasztó: csak akkor tud elolvasni egy cikket, ha előtte megnézi a hirdető reklámját.

SzT


Ne dőljünk be mindennek!

Álhírkiszűrő tananyag

A Mérték munkatársai tananyagot is bemutattak felső tagozatos diákoknak és középiskolásoknak, amiben többek közt arra próbálják felkészíteni őket, hogyan szűrjék ki az álhíreket. A tananyagot a Televele Egyesület dolgozta ki és tette elérhetővé ingyenesen.

Eszerint egy-egy internetes cikknél érdemes megnézni:

  • ki a hírközlő,
  • van-e forrásmegjelölés a cikkben,
  • hivatkozik-e egyéb forrásokra,
  • milyen a cikkhez használt kép minősége,
  • itthon még gyerekcipőben jár, de angol nyelven számos oldal működik, amely az álhírek kiszűrésére szolgál.

Gyanakvásra ad okot, ha

  • a hír eltér a mindennapi tudásunktól (például azt állítja, lapos a Föld),
  • a közlőnek üzleti érdeke fűződik a hírhez…
  • …vagy nyilvánvalóan elfogult a témában
  • rossz minőségű képet vagy képmontázst használnak a cikkhez.

Példa: bejárta az internetet az a cikk, mely szerint a buszon hozzánk lépve egy kártyaleolvasóval, akár a farzsebünkbe tett pénztárcánkban lévő bankkártyáról is leemelhetik a pénzünket. A hír eredetileg egy orosz oldalról származik, és többek közt olyan magyar portálon is megosztották, mely a bankkártyás fizetéssel szemben a mobilfizetést népszerűsítette.

lopas_A bankkártyáról történő lopást illusztrálták ezzel a képpel – igazi álhír

Hihetetlen, de valódi

Menyét utazik egy zöld küllő nevű harkályféle hátán. Bár hihetetlen, a kép forrását és történetét vizsgálva valódi fotónak bizonyult. Martin Le-May készítette egy brit parkban, és a hobbiornitológus Jason Ward rakta ki twitteroldalára a képet. A menyét ki akarta rabolni a madár fészkét, harc közben került a hátára, a madár pedig menekülni kezdett.

utazas_„Ne álmodozzon, Ladó, a valóság is lehet olyan szép – sőt szebb! –, mint a hazug ábránd…” (Fekete István)