Az igazi sürgősségi ellátásért

Az igazi sürgősségi ellátásért
Miskolc – Az épülőben lévő Csillagpont Kórház lelke a sürgősségi ellátás lesz, amire most kezdték meg a felkészülést.

A Megyei Kórház fejlesztésének alapkoncepciója a sürgősségi betegellátás bővítése aminek része a traumatológiai ellátás, de azon felül sok minden egyéb – kezdte a tájékoztatást dr. Ökrös Ilona osztályvezető főorvos (Központi Anesztezológiai és Intenzív Terápiás Osztály). Minthogy e téren mintegy negyvenéves lemaradásban vagyunk, a felkészüléshez, felkészítéshez vendégoktatókat hívtunk Budapestről. Első körben 27 sürgősségi szakasszisztenst vontunk be a képzésbe, ami a szaktudás gyarapítása mellett csapatépítésből is áll.

Kell egy csapat!

Az osztály még nem állt fel, a kritikus pontot az jelenti, lesz-e elegendő orvos, tudtuk meg a csapat felállításával megbízott főorvostól, aki a szemléletesség kedvéért a Vészhelyzet című népszerű amerikai filmet hozta fel példaképp, ahol látható, mennyire koncentrált ellátásról van szó. (Egyébként a sürgősségi ellátás is az USA-ból indult, a 60-as években, méghozzá a katonaságtól, háborús és katasztrófahelyzetek esetére dolgozták ki. Magyarországon először Nyíregyházán vezették be, aztán 1998-tól sorra nyíltak a kisebb-nagyobb ilyen egységek a kórházakban, de a régióban ez lesz az első igazi sürgősségi osztály.)

– Mint ahogyan a filmsorozatban láthattuk, nagyon fontos a csapatmunka. Az ide érkező legkülönfélébb betegek sorsáról gyorsan kell dönteni. Lesz, akit egyenesen egy másik osztály műtőjébe visznek át, lesz olyan is, akit a sürgősségi osztály dolgozói kell, hogy ellássanak, ami akár műtétet is jelenthet, s aztán küldik tovább más osztályra. S lesznek olyanok is, akik bizonytalan diagnózissal érkeznek, náluk a mielőbbi, gyors, biztos diagnózis felállítása a cél. Ezt követően döntenek a további ellátásról – válaszolta kérdéseinkre a főorvos.

Mi való, mi nem való?

Felhoztuk a citált filmben látottak alapján: gyakran mutatják, hogy a váróteremben akár fél napot is üldögélnek a betegek.

– A sürgősségi betegellátó osztály nem vállalhatja át a háziorvosi alapfunkciókat, nem helyettesíti az átlagos vagy szakrendelői ellátást. Jó, ha minél előbb bekerül a köztudatba: a sürgősségi osztály nem arra való, hogy kivegyék a köröm alá szorult szálkát, vagy hogy az előjegyzés és várakozás megkerülésével ezt vagy azt a vizsgálatot „elvégeztessék” a betegek, netán egy egyszerű hasfájással, lázzal amivel a háziorvosi ügyeletre kellene menni hétvégén, hozzánk jöjjenek.

ÉM-SzK