Az igazi indián nyál

Vénasszonyok nyara
Vénasszonyok nyara - © Forrás: Getty Images
Indián nyár, vagy ahogy én jobban szeretem, vénasszonyok nyara. Nem, nem hiszem, hogy megbántanék bárkit, édesanyám – aki ma lenne 68 éves – is így mondta. Tehát ki Miskolctapolcára szabadnapon a Barlangba egy könyvvel, napszemüveggel, egy üveg vízzel pihenni, töltődni, szemlélődni. Juhász-Léhi István jegyzete. 

Leginkább külföldi vendégek. Nagyhangú lengyel család érkezik: apa, anya és a 10 év körüli ikerfiúk. Az egyik szőke kis srác nagyon kíván valamit, apuka csitítja. Nem nyugszik a fiú, mire apuka akkora nyaklevest lever neki, hogy megfagy a levegő. Magamra is tekerem a törölközőt. Amott egy hölgy babrál percek óta a fülhallgatójával – gondolom én, pedig a kötőtűjével és a kék fonalával harcol. A 32 fokos kültéri medence tele, nagy a zsivaj. Aztán egy kopasz pasas olyat szellent, hogy többen megtapsolják. A levegőben más mellett az „ez igen, hmmm”. Emberünk feje ég. Nem csak a naptól. A kis szőke lengyel majdnem kap még egyet, de sikerül elmenekülnie.

„Ni, ott vannak a fotelek!” – mutat rá vidáman a napágyakra egy agresszor kinézetű asszonyka. Apuka, a málhás kapja erősen a feladatokat. Előkerül minden, a fasírt is a fóliából. „Végre magyarok!” – sóhajtok fel. Fél 4 körül ébresztem magam: a nyálam folyik a számból. Félszemmel látom, hogy a zuhany vízpárájával játszik az indián nyál, miközben a fóliát görgeti az elmúló nyári szellő.

– Juhász-Léhi István –

 







hirdetés