Az idősektől sem idegen a számítógép a régiónkban

Sohasem késő tanulni
Sohasem késő tanulni - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – Már 1500 idős embert juttattak el felhasználói szintű számítógépes képzésre a régióban.

A Harmadik Kor Egyeteme 2011 óta folyamatosan indít számítógépes képzéseket Miskolcon és vonzáskörzetében az idősek számára, több középiskolával együttműködésben.

– Mivel nincsenek saját számítógépes termeink, iskolákkal működünk együtt. Különösen sok segítséget kaptunk már a Földes Ferenc Gimnáziumtól és a Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziumtól. A húszfős képzéseket diákok tartják, akik a kötelező ötven­órás önkéntességüket tudják így teljesíteni. A tematikánkat a Miskolci Egyetemmel és több szakgimnáziummal közösen dolgoztuk ki. A képzési rendszer két szintes, alap és haladó, amelyre húszórás blokkokban, heti rendszerességgel járnak tagjaink. A tanfolyamokra hatalmas az igény, mert az idős emberek a számítógép-használat nélkül kiszorulnak a közéletből és a mindennapi kommunikációból – foglalta össze dr. Dobos László, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány elnöke.

Munkahelyén hasznosítja

Néhány résztvevőt is megkérdeztünk a motivációjukról.

– A számítógépes képzésen megkaptam az alapokat és arra folyamatosan építek. Eleinte idegenkedtem a technikától, de később sok mindenre magamtól is rájöttem. Mivel 63 éves nyugdíjasként egy művelődési házban dolgozom, hasznát tudom venni a tanultaknak. Egyre több dolog felé nyitok és magamtól is képes vagyok tájékozódni a hálón keresztül. Úgy gondolom, hogy a mai világban ez elengedhetetlen – osztotta meg Tóthné Mezei Valéria.

– Az unokahúgom ismerte a Szépkorúak Egyetemét és ő szólt nekem, hogy indul számítógépes tanfolyam, ahová még 77 évesen is tudtam jelentkezni. Az indulás előtt tartottak egy szintfelmérőt, ahol már eleve elég magas pontot értem el. Egyből a haladó csoportba kerültem, ahol megtanítják az okostelefon, a tablet, a webkamera és a digitális fényképezőgép használatát is. Az internet tele van nagyszerű lehetőségekkel, ráadásul az egyik fiam Amerikában él, akivel Skype-on sokkal ­könnyebben tudom tartani a kapcsolatot. Úgyhogy azt hiszem elmondhatom, hogy eljutottam a felhasználói szintre – fűzte hozzá Trum György.

ÉM-DA