2012.02.7 16:41; Frissítve: 2012.02.7 16:41


Az időjárás nem “mínősíti” a megállókat

Január utólsó napján még dolgoztak Felső-Majláthon Január utólsó napján még dolgoztak Felső-Majláthon - © Fotó: Juhász-Léhi István
Miskolc – Úgy értesültünk, hogy egyelőre befejeződött az új villamos-megállók építése Miskolcon. Mikor  kezdik újra?

- Időjárás függvénye, amíg a nagy hideg és havazás nem állt be, addig a felépítményen dolgozott a kivitelező, és amint enyhül az idő, a munkák újrakezdődnek. – nyilatkozta Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR főmunkatársa. Arra a felvetésünkre, hogy nem károsodott-e, nem volt-e felesleges a kivitelezőnek belekezdenie a munkálatokba, Csontos Ágnes elmondta, hogy a felépítményből csak a pilléreket építette be a kivitelező, ugyanis az építés ezen szakasza nem „időjárásfüggő”, az eddig elvégzett munkálatok minőségét az időjárás nem befolyásolta. Éppen azért nem folytatták a munkákat tovább, mert az építés más szakaszában már kedvezőtlenül is befolyásolhatta volna a hidegre fordult időjárás az építmény minőségét, ez pedig nem engedhető meg a Zöld Nyíl egyetlen kivitelezési munkálatainál sem.

Technikai okokból

- A kivitelező folyamatosan halad a fedett utasvárók építésével, az múlt évben az Újgyőri főtérig jutottak. – jelentette ki az MVK Zrt. PR főmunkatársa. – A Selyemrét, Soltész-Nagy Kálmán, Malomszög utcákon lévő utasvárók egyedi elemei már beépítésre kerültek, úgy mint az üvegtégla, a kőfalazat vagy a rétegzett üveglap. A Károly utcai megálló technikai okokból lett az idei évre időzítve. Januárban dolgoztak a meghosszabbítás szakaszának két megállóján (Bölcs utca, Alsó-Majláth/Köln utca) és a Felső-Majláth végállomás megállóin is. Összesen tehát hét megálló (Újgyőri piac, DVTK Stadion, Bulgárföld, Diósgyőri Gimnázium, LÁEV, Zenta utca, Diósgyőr vk.)  fedett utasvárójának építése maradt 
még az idei évre, illetve a többi megálló hiányzó munkáinak elvégzése.

Előreláthatólag márciusban

Megtudtuk azt is, hogy jelenleg a 2012. évi munkák ütemezése és organizációja történik, aminek részét képezi a 4 középperonos megálló (DVTK Stadion, Bulgárföld, Diósgyőri Gimnázium, Diósgyőr vk.) építéséhez szükséges vágányzári időszak meghatározása is. Jelen állás szerint a cél az, hogy hétvégi munkavégzéssel és hétvégi vágányzárral legyen megoldható a peronok építése, amelynek időpontja előreláthatólag március. Csontos Ágnes elmondása szerint a vágányzár elrendelése a daruzási munkálatok miatt szükséges. Amint a végleges időpontok és ütemezések megvannak, részletes tájékoztatást fognak adni.

(JLI)

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset öt sérülttel
Harsány, Miskolc - Súlyos közlekedési baleset történt a Harsányi úton szerdán kora este. tovább »
Ülésezik a miskolci közgyűlés
Miskolc - Csütörtök reggel 9 órától ülésezik a miskolci közgyűlés. A napirend szerint tíz előterjesztést [...] tovább »
Méh-tolvajokat fogtak Borsodban
Miskolc, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kaptárakat, a bennük lévő méhekkel loptak el ismeretlenek [...] tovább »
Indul a harc a szakokért
Miskolc, Gyöngyös - Miskolc a műszaki tudományok fellegvára lehetne, mondta a gyöngyösi főiskola rektora. tovább »
Felborult egy Volkswagen Polo
Miskolc, Szirmabesenyő - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolc és Szirmabesenyő között szerdán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés