Az Év sportolója: a legmagasabb polc és a merre tovább

Akt.:
Dubei Debóra Franciska
Dubei Debóra Franciska - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Dubei Debóra Franciska lett Az Év sportolója egyik díjazottja Miskolc város napján.

Miskolc város napján, május 11-én, a miskolci önkormányzat ünnepi közgyűlési ülésen, a Miskolci Nemzeti Színházban megrendezett eseményen az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának bedobója vehette át az egyik „Év sportolója” kitüntető címet. Bár az erről szóló közgyűlési határozatban nem sikerült pontosan leírni a nevét, hiszen a családneve után a Dóra szerepelt, de ez nem tévesztett meg senkit, így Dubei Debóra Franciska gond nélkül hazavihette a díjat.

unnepi_kozgyules_28

Mikor és hogyan?

Arra a kérdésre, hogy mikor és milyen formában szerzett tudomást arról, hogy elismerésben részesül, az érintett így felelt:

– Hú, hogy is volt? Ja, igen, emlékszem: kaptam egy postai értesítőt arról, hogy olyan levelem érkezett a miskolci önkormányzattól, amit személyesen kell átvennem, így elmentem a postára. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet ez, így érdeklődéssel bontottam ki a levelet, miután átvettem, aztán meglepve olvastam benne, hogy én lettem az év sportolója Miskolcon. Azonnal hívtam anyáékat és elújságoltam nekik, és, ahogy én is, így ők is meg voltak lepődve, mert arról sem tudtunk, hogy jelölt voltam. Csak most, a díjátadó után tartott fogadáson derült ki, hogy ki volt az, aki javasolt, azok után, hogy Deák Bárdos Mihály önkormányzati képviselő, a sportiskola szakmai vezetője elárulta, hogy az ő keze van a dologban. Köszönöm neki és mindenkinek, aki érdemesnek tartott erre a díjra, hogy támogatta a jelölést, ugyanis számomra óriási megtiszteltetés, hogy Miskolc város napján Az Év sportolója díjat átvehettem. Ez nem kis dolog egy 18 éves ember életében.

25_dubei_debora

Arra a kérdésre, hogy hová kerül Az Év sportolója díj plakettje, oklevele, az érmes szekrény melyik polcára, a kosaras így felelt:

– Ez a díj nagyon különbözik a többitől, mert ezt az egész város női sportok képviselőjeként vehettem át, és ugye ebben nemcsak a kosárlabda van benne, ahonnan nekem eddig érmeim vannak, hanem az összes sportág, úgyhogy számomra ez egy rendkívül rangos elismerés. A tavalyi évben az U17-es világbajnokságon elért All Star csapat tagsággal járó serlegem volt a legnagyobb becsben, ez most odakerül mellé.

Jól sikerült

A tavalyi éve meglehetősen jól sikerült Dubei Debóra Franciskának, hiszen az U16-os Európa-bajnokságon bronzérmes lett, az U18-as B-csoportos Eb-n első, így a feljutást kiharcoló csapat tagja volt, az U17-es világbajnokságon pedig szintén harmadik lett a magyar korosztályos válogatott tagjaként. És hogy ezek közül melyik a csúcs?

– A világbajnoki bronz, illetve ha egyénileg is közelíthetek ehhez, akkor az itt szerzett All Star csapat tagság – jelentette ki a sportoló. – Ezen a vb-n az éremszerzés volt a cél, de az, hogy az All Starba bekerülhetek, hogy több tucat sportoló közül a legjobb öt között leszek, az álmomban sem jutott eszembe. Most is ezt tartom életem eddigi legnagyobb eredményének, illetve azt a 2013-ban, Sopronban szerzett Magyar Kupa bronzot, amelyből 16 évesen én is kivettem a részem.

Az Aluinvent-DVTK játékosa mögött mozgalmas napok vannak, a múlt héten négy tantárgyból tett írásbeli érettségi vizsgát (magyar, matek, történelem, angol), és most már a szóbelire készül, amelynek a napján még lesz egy gyakorlati vizsgája is testnevelésből. Ezt követi majd a szóbeli tesi, a magyar, az angol és a történelem. És ha ezen túl van, tulajdonképpen vége is lesz a nyárnak…

– Az U18-as válogatott Eb felkészülése hamarabb elkezdődik, mint ahogy én be tudok kapcsolódni, de a szóbeli után csatlakozom, mert július végén Szlovéniában lesz a kontinens bajnokság, és az alapokat valamikor meg kell rá szerezni. Persze teljesen kiesni nem lehet, addig is kondiban kell tartanom magam, így most is járogatok edzésekre, mert nem szabad teljesen leállni.

Nagy kérdés, hogy az Eb után hol folytatja a korosztályos válogatott, hiszen az Aluinvent-DVTK csapatánál az idény végén lejárt a szerződése.

– Ezt még nem tudom megmondani, pár napon belül eldöntöm, hogy merre tovább – válaszolta Dubei Debóra Franciska, aki arra a kérdésre, hogy ugye a DVTK-n kívül van máshonnan is ajánlata, így felelt: – Igen, belföldről és külföldről egyaránt.

ÉM-BCS








hirdetés