Sport

2012.06.07. 12:59

Deák Bárdos Mihály: Napközben birkózik, este focizik

Miskolc - Deák Bárdos Mihály még soha nem járt Angliában. Reméli, hogy emlékezetes lesz majd a londoni útja.

Miskolc - Deák Bárdos Mihály még soha nem járt Angliában. Reméli, hogy emlékezetes lesz majd a londoni útja.Táborból táborba utazik a diósgyőriek kiválósága. Már megjárta Olaszországot, most Budapesten tréningezik, majd Lengyelországban folytatja olimpiai felkészülését, az utolsó simításokat pedig szintén a magyar fővárosban végzi el. Deák Bárdos Mihálytól először azt kérdeztük, hogy álmaiban előjön-e már az angol világváros?

– Nem, véletlenül sem! – nevezett nagyot, majd komolyra váltott és így folytatta: – Még nem foglalkozom az ötkarikás játékokkal, sem Londonnal. Egyébként még soha nem jártam Angliában és fővárosában, most úgy vagyok ezzel a metropolisszal, hogy kimegyek, birkózom ott egy jót, aztán úgyis kiderül, hogy mit produkálok. Maradandót, vagy..., de ezt nem folytatom, mert világéletemben optimista voltam, most is az vagyok.

Lopezzel dolgozott

A 38. évében járó DBC-klasszis ezután szóba hozta felkészülési táborait, s Rómáról külön is szót ejtett.

– A kemény tréningek soha nem kellemesek – folytatta Deák Bárdos Mihály –, de rendre komolyan veszem a foglalkozásokat, amelyeken képes vagyok meghalni. Még mindig élvezem a birkózást és a munkát, ez pedig nagyon jó jel! Azt mondják az „ellenségeim”, hogy akkora vagyok, mint egy toronydaru, így edzőpartnert is nehéz mellém rendelni, vagy nekem találni. Nos, Rómában ezzel nem akadt gond, hiszen ott volt a kubaiak világ- és olimpiai bajnoka. Lopezzel 2001 óta ismerjük egymást, így aztán a technikai munkát vele végeztem el. Bárki megkérdezhetné, hogy jó ez nekem és a tengerentúli fiúnak? Ki kell-e játszani a kártyákat, szabad-e ezt megtenni az olimpia előtt pár héttel? Erre azt felelhetem, hogy teljesen mindegy, kivel gyakorol az ember. Manapság bármelyik videomegosztón több órányi anyag található minden világklasszisról, aztán a szövetségek és a klubok is tengernyi felvétellel rendelkeznek. Újat mutatni, különös dolgot produkálni már nem lehet, a londoni meccseket a pillanatnyi forma és idegállapot dönti majd el. Ha valaki jó napot fog ki, „elvonatozhat” akár a döntőig is.

Sokan vannak

Apropó, döntő! A negyedik olimpiájára készülő miskolci sportolóval elvégeztük az ilyenkor szokásos leltárt is. Kik rúghatnak labdába a 120 kilós súlycsoportban?

– Az amerikai, a kubai, az orosz, az örmény, a kazah, az iráni, a fehérorosz és a török fiú mindenképpen – számolgatott Deák Bárdos Mihály. – Hozzájuk sorolom saját magam: a tapasztalat, a tudás és az erő mellettem szól. Iszonyatos mennyiségű munkát végeztem, gyakorlatilag hegyeket mozgattam és mozgatok meg annak érdekében, hogy Londonban beleszóljak a végelszámolásba. Mi a velem szembeni hivatalos és magánelvárás? Jelentem, nincs ilyen, így aztán nincsenek mázsás terhek a vállaimon. Kimegyek, odaállok a szőnyegre, beleadok apait-anyait, aztán majd meglátjuk. Az indulásig annyit dolgozom még, amennyit kell, amennyit csak megkövetelnek tőlem, plusz magánszorgalomból is ráteszek egy lapáttal. Ha úgy adódik, háromszor is beöltözöm naponta, akár több órát is a szőnyegen, vagy a konditeremben töltök, így tiszta lelkiismerettel várom az olimpiát. Szabadidőm alig van, ha megesik, akkor pihenek, tévézek, olvasok, kártyázom és el ne felejtsem, hogy imádon a focit, így minden este a televízió elé ülök és nézem az Európa-bajnoki találkozókat. Szeretek tippelni, ezért megjósolom, hogy az elődöntőbe a spanyolok, a németek, a hollandok és egy „sötét ló”, a horvát, vagy a lengyel válogatott jut, az aranyérmes pedig Hollandia lesz.

ÉM-KT


Augusztus 6-án

Deák Bárdos Mihály augusztus 1-én, szerdán repül Londonba és augugusztus 6-án, hétfőn versenyez a kötöttfogásúak 120 kilós súlycsoportjában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!