Az európai munkaadók javaslatai a magyar EU-elnökségnek

A gazdasági növekedés erősítése és a munkahelyteremtés a legfontosabb kihívás a magyar elnökség számára az európai munkaadók szerint. Ezért a gazdasági növekedés ösztönzésére, a nemzeti gazdasági reformok felgyorsítására, az egységes piac erősítésére, valamint a külső kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére tett javaslatot a Businesseurope, a 40 európai tagszövetséget tömörítő és mintegy 20 millió kis-, közepes és nagyvállalat érdekeit képviselő szervezet.

Az Európai Unió prioritásaival összhangban Magyarországnak az EU soros elnökeként elsősorban a növekedést elősegítő reformok végrehajtására, fiskális konszolidációra és pénzügyi piaci szabályozásra érdemes nagy hangsúlyt fektetnie – áll az ajánlásban.
A szervezet szerint 2011-ben uniós szinten már adottak a feltételek a nemzeti reformok gyorsabb ütemű megvalósításához. Továbbra is az új munkahelyek létrehozásának elősegítése az Európai Unió előtt álló egyik legfontosabb kihívás. Az Európa 2020 stratégiában erre vonatkozó célkitűzések teljesítése érdekében a munkahelyteremtés feltételeinek javítását és a munkaerőpiaci rugalmasság fokozását kell a tagállamok foglalkoztatási politikájának középpontjába helyezni a magyar elnökség idején.

Az uniós munkaadók arra is felhívták a magyar elnökség figyelmét, hogy mivel a megfelelő banki hitelezési rendszer a vállalatok működésének egyik alapfeltétele, a túlzott tőkepiaci szabályozással egyes vállalkozások könnyen versenyhátrányba kerülhetnek. Az egységes piac az európai integráció sarokpontja és a növekedés kulcseleme, így a jelenlegi gazdasági helyzetben még fontosabb, hogy a nemzeti kormányzatok erős politikai elkötelezettséggel hajtsák végre az uniós belső piaci törvényt, és hogy a személyek, javak, szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának még meglévő akadályait is lebontsák.

A Businesseurope állásfoglalása szerint az egységes piac helyreállításához elengedhetetlen a kkv-k és az innováció támogatása, ezért a szövetség abban bízik, hogy a magyar elnökség közbenjárására az Európai Bizottság megfelelő javaslatokkal áll majd elő az uniós kisvállalkozói törvény dinamikusabb végrehajtása érdekében. A szervezet megállapítása szerint a magyar elnökségnek kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az európai vállalatok piacra jutási lehetőségei javuljanak.

Az európai munkaadók állásfoglalása szerint az ipari innováció elengedhetetlen a klímaváltozás megfékezése érdekében, hiszen az ipar szolgáltatja azokat a termékeket és technológiákat, melyek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez szükségesek. Mindez az uniós ipar versenyképességének aláaknázása nélkül is elérhető, amennyiben az EU klíma-, energia-, ipar- és innovációs politikájának integrációja megtörténik. Az európai munkaadói szervezet így abban bízik, hogy a magyar elnökség is majd ezen integrált megközelítést fogja alkalmazni a tárgyalásokon.








hirdet�s