Az Európa Tanács főtitkárának még vannak komoly aggályai a magyar médiaszabályozással kapcsolatban

Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2012. május 15., kedd (MTI) – Thorbjorn Jaglandnak, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkárának még vannak komoly aggályai a magyar médiaszabályozással kapcsolatban, bár üdvözli az Országgyűlés elé terjesztett törvénymódosítási javaslatokat.

 

Jagland kedden telefonon nyilatkozott az MTI brüsszeli tudósítójának. Elmondta, hogy a nap folyamán válaszlevelet küld Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek. Navracsics korábban levélben tájékoztatta őt a médiatörvény módosítására vonatkozó elképzelésekről, kérve az Európa Tanács véleményét ezekkel kapcsolatban.

Jagland emlékeztetett arra, hogy a magyar Alkotmánybíróság tavaly decemberben több ponton alkotmányellenesnek minősítette a médiatörvényt, és május végéig szabott határidőt a szükséges változtatások elvégzésére. A módosítási javaslatokat ezekben a napokban tárgyalja a magyar törvényhozás – mondta Jagland.

A 47 európai országot átfogó – elsősorban a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásán őrködő – Európa Tanács főtitkára üdvözölte a Navracsics által neki megküldött módosítási javaslatokat, valamint azt a tényt, hogy az ET és Magyarország között folyamatos az építő szellemű párbeszéd ebben a kérdésben.

Elmondta, hogy a magyar fél által tervbe vett módosítások “többé-kevésbé” választ adnak a törvénnyel kapcsolatos aggályokra, ám az Európa Tanács meglátása szerint továbbra is komoly aggodalomra ad okot a törvénynek az a része, amely a szabályozó testületek kinevezési eljárását rögzíti.

Ezt – mondta Jagland – úgy kell rendezni, hogy biztosított legyen a szabályozó testületek függetlensége.

Az MTI kérdésére a főtitkár elmondta: maga az ET nem terjesztett elő konkrét indítványt a törvényi szabályozás mikéntjére, hiszen ez a magyar hatóságok dolga. Azt a véleményét azonban megfogalmazta, hogy a médiahatósági függetlenséget fontos szempontnak tekinti. Az Európa Tanács – tette hozzá Jagland – határidőket sem szab a szükséges változtatások megtételére, hanem bízik abban, hogy a kérdés az ET és a magyar hatóságok közötti további konstruktív párbeszéd során megfelelően rendeződik.








hirdetés








hirdet�s