Az étel jó, az élet nehéz Miskolcon

Sokan járnak az ebédért nyáron is, szerintük finom a menü
Sokan járnak az ebédért nyáron is, szerintük finom a menü - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Leves és lekváros, grízes tészta. Ez volt a menü pénteken a rászoruló családoknál.

A Központi Leánykollégium ebédlője most csendes, hiszen a diákok vakációznak, de azért egy-két édesanya, oldalán vagy ölében gyermekével, most is betér ide. Ebédért jönnek. Azért az ebédért, amit a nyári szünet idején a hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű családok igényelhettek iskolás gyermekeiknek. Fizetniük nem kell érte.

A pénteki menü leves volt és grízes tészta. Az édesanyák többsége elégedett az étellel, de nemcsak erről kérdeztük őket. Szomorú történetek kerekedtek ki a beszélgetés végére. Kiderült, nem egy család küzd a szegénységgel, betegséggel, vagy azzal, hogy egyedül maradt a gyermekeivel.

Csak pénteken

Galambos Mónika kislányával érkezik az ételért. Amíg az ételhordóját telerakják, bevallja, ő nem nagyon elégedett az ebéddel.

– Az a baj vele, hogy csak egyfélét adnak, egyedül pénteken van leves is. Ezzel nem laknak jól a gyerekek. Tavaly sokkal jobb volt a nyári ebéd, amikor még a Vörösmarty lakótelepen adták – vélekedik az anya.

Megtudjuk, négy gyermeke van, háromnak jár a nyári ebéd. Nehéz körülmények között élnek, mert nagyon kevés pénzből kell kijönniük. A férjének nincs munkája, Mónika közmunkásként dolgozott, de amikor baleset érte, és megsérült a keze, felmondtak neki. Visszatérve az ebédre, megjegyzi: azért valamennyi segítséget mégis jelent, és örülnek neki.

Újabb édesanya érkezik, szintén a kislányával. Kéri, teljes nevét ne írjuk meg, csak annyit hogy Andrea. Ő azt mondja, jó a nyári ebéd, tartalmas. Dolgozott már konyhán, úgyhogy emiatt van rálátása a közétkeztetésre. Szükségük van erre a segítségre, örülnek neki, hiszen ők sincsenek könnyű helyzetben.

– Egyedül neveltem föl a 3 gyermekemet. A legidősebb már elköltözött, a középső gyermekem még velünk lakik, de munkát keres, állítólag hétfőn már munkába állhat, a kicsi pedig 10 éves – sorolja az édesanya. Javasolja, hogy írjunk arról is, az állam nem a gyermeküket egyedül nevelő anyákat védi, hanem a férfiakat. Két férje volt, de gyerektartást egyik sem fizetett.

Napról napra

Gyors járású, középkorú férfi jön ki az étteremből, Burka Attila.

– Én csak szállító vagyok – mondja gyorsan, még mielőtt megkérdeznénk. Annyit azért elárul, hogy az egyik ismerős családnak viszi az ebédet. Az édesanya egyedül neveli a négy gyermekét, és nagyon elégedettek az étellel.

nyari_kozetkeztetes_04650

– Szívesen segítek nekik, hiszen én csak felpattanok a kerékpárra, és már itt is vagyok – mondja búcsúzóul.

Ismét nyílik az ajtó, újabb édesanya, Veronika jön pici lányával. (Ő is kéri, hogy ne írjuk meg a teljes nevét.) Ők két adag ebédet visznek az iskolás gyermekeinek.

– Nagy segítség ez nekünk. Az étel minősége jó, de csak pénteken van leves – jegyzi meg ő is. Hozzáteszi: úgy nevelik a három gyermeküket a férjével, hogy mindketten munkanélküliek. Nem arról van szó, hogy nincs munkahely, hanem arról, hogy megfelelőt nehéz találni. Most családi pótlékból és a gyesből kell gazdálkodnunk. Ez ­összesen 70 ezer forint.

– Napról napra élünk, hónap végére semmi pénzünk nem marad. Megoldást jelentene, ha a férjem találna munkát, de nekem sem lesz könnyű, pedig diplomával rendelkezem. Már arra is gondoltunk, hogy elhagyjuk a várost – vázolja a jövőt az édesanya.

Négy gyermek

Horváth Sándorné épp az ételosztás végére fut be, szintén egy kislányt hoz magával. Kiderül, hogy az élettársának van négy gyermeke, háromnak jár a nyári ebéd.

– Kiegészítésnek nagyon jó ez az étel, de mellé még főznöm kell mindennap. Az élettársam nem dolgozik, mert gyesen van a legkisebb gyerek 8 éves koráig. Én már nyugdíjas vagyok, ehhez jön a családi pótlék, ennyiből élünk – összegez. Hozzáfűzi: a pénzük elég kevés ahhoz képest, hogy a gyerekeknek mi mindenre van szükségük. Nemrég vettek a fiúknak cipőt, de már szét is rúgták, mert állandóan fociznak.

Hegyi Erika


Javult a helyzet, több rászorulónak jut

Miskolcon 652 gyermek után igényelték a szülők a nyári gyermekétkeztetést, adott tájékoztatást lapunknak Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója. Az ebédet a hátrányos- és a halmozottan hátrányos helyzetű családok kérhették. Az elmúlt években probléma volt, hogy bár a konyhában megfőzték az ebédet több mint 600 főre, de sok szülő nem ment el az ételért.

Az idén javult a helyzet, most a rászoruló családok 50-60 százalékához eljut az ebéd. Megfigyelhető, hogy hétfőn kevesebben mennek érte, valószínűleg akkor még marad a hétvégi ennivalóból, és akkor is csökken az igény az ebédre, amikor a családok megkapják a fizetést vagy a családi pótlékot. Miskolcon négy osztópontot jelöltek ki, ahonnan ételhordóban vihetik haza az ételt a családok: Petőfi Kollégium, Központi Leánykollégium, Avasi Gimnázium, Könyves Kálmán Általános Iskola.