Az észak-magyarországi régióban is felfüggesztette a mosógépcserét az NFM

Akt.:
Az észak-magyarországi régióban is felfüggesztette a mosógépcserét az NFM
Az észak-magyarországi régióban is felfüggesztette a mosógépcserét az NFM - © Fotó: Getty Images
Budapest, 2015. július 14., kedd (MTI) – A pénzügyi keret kimerülése miatt határozatlan időre felfüggesztette kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a mosógépcsere-pályázatok benyújtását az észak-magyarországi régióban – közölte a tárca az MTI-vel.

A régióban július 15-én, szerdán 9 óra 30 percig lehet még pályázatot beadni.

A közlemény szerint a pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást.

Az Otthon Melege program keretében meghirdetett, energia-megtakarítást eredményező mosógépcsere-pályázat július 1-jén a nyugat-dunántúli régióban indult el, majd július 6-án a dél-dunántúli, július 7-én a közép-magyarországi, július 8-án az észak-alföldi, július 13-án a dél-alföldi, július 14-én pedig az észak-magyarországi régióban folytatódott. Mind a hat régióban már az első napon felfüggesztették a pályázatok befogadását forráskimerülés miatt.

A hetedik, a közép-dunántúli régióban július 15-től lehet jelentkezni.

– MTI –








hirdetés