Az esküvői kiállításon és vásáron derül ki, kik lesznek 2018 Álompárja

Akt.:
A döntőbe jutó öt páros játékos vetélkedőn szerezheti meg az Álompár címet
A döntőbe jutó öt páros játékos vetélkedőn szerezheti meg az Álompár címet
Miskolc – Az Álompár Esküvői Kiállítás és Vásáron idén is megválasztjuk megyénk álompárját.

December 31-ig vártuk a rövid fényképes bemutatkozásokat azoktól a pároktól, akik 2018-ban akarnak összeházasodni és szeretnének elindulni az Álompár 2018 címért. A fotókat feltöltöttük az Észak-Magyarország Facebook-oldalára egy mappába. Itt lehet gyűjteni a lájkokat január 10-én délig. Az öt legtöbb lájkot elérő jegyespár bejut a hagyományosan az esküvői kiállítás és vásár második napján (január 21., 14 óra, Miskolc, ITC-székház) tartandó Álompár-döntőbe, s itt versenyezhet majd a kitüntető 2018 év Álompárja címért s az értékes nyereményekért.

Versenyben a szavazók is

Szavazni is érdemes, hiszen a regisztrált szavazók között a játék lezárása után 3 darab negyedéves Digitális Észak-előfizetést sorsolunk ki. Szavazók regisztrációja: https://www.eszak.hu/alomparverseny_szavazok.

ÉM-SZB


Forrás: Boredpanda
A legtöbb esküvői nap hamar elröppen a menyasszony és a vőlegény számára. Ám utána megmaradnak a fotók, elő lehet venni újból a zsebkendőket: vagy azért, hogy ismét átéljük a nagy nap megható érzését... vagy azért, mert annyira nevetünk, hogy nem ússzuk meg sírás nélkül. Íme, néhány példa. Legy...

11
A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13....

Fotó: boredpanda.com
Egy pillanatra legyünk őszinték: az esküvők kicsit fárasztóak. Évek óta nem látott rokonokkal kell beszélgetni, és véletlenszerűen bukkannak fel mellettünk ittas emberek, akikről fogalmunk sincs, hogy kicsodák. Amikor haza akarunk menni, az ajtót kémleljük, hogy ki az, aki elsőként távozik, mert ...