Az érem két oldala

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: reddit.com
Állattartó vagyok. Pontosabban kutyatartó. Olyan kutyám van, aki „mentett” és úgy került hozzám. Igyekszem igazi gazdaként gondoskodni róla.

Hozzám tartozik, így felelősséggel tartozom irányába, de ezt nem kötelességként élem meg, hanem a mindennapjaim szerves része. Szerintem a felelős állattartó úgy foglalkozik azzal a lénnyel, aki mellé szegődött – legyen az kutya, macska, vagy bármiféle állat –, hogy biztosítja számára a megfelelő életteret. Mivel valamilyen szinten kiszolgáltatottá is tette azáltal, hogy társává tette, meg is kell óvnia a negatív hatásoktól. De az éremnek mindenkor két oldala van.

Ha például a mostanában vitát kiváltó láncon tartási – pontosabban láncon nem tartási – rendeletet nézzük, alapjában teljes mértékben egyetérthetünk azzal, hogy ne tartsuk kutyánkat láncon, mert ez számára nem jó. De mondjuk egy olyan falusi környezetben, ahol azért van láncon az eb, mert nincs egy körbezárt terület, ahol biztonsággal mozoghatna, nagyobb veszélybe sodorjuk az állatot, ha elengedjük és kitesszük mindenféle külső veszélynek. Arról nem is beszélve, hogy ő is okozhat az embernek, vagy más állatnak bajt ezáltal.

Kijelenthetjük, hogy a kutyát például ne moslékkal etessük, hanem megfelelő minőségű táplálékkal. De nem olcsó kutyát tartani. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy nagyon sok olyan állattartó van, aki maga is abból a bizonyos sokat emlegetett „negyvenhétezerforintból” él. Neki saját maga ellátása is komoly gondot okoz, nemhogy mondjuk a kutyája élelmezése. És akkor még nem beszéltünk a különböző állatorvosi ellátásokról, amelyek komoly kiadást is jelenthetnek egy-egy állat esetében.

Úgy nem lehet, hogy csak követelünk és nem adunk. Véleményem szerint a kormánynak az ilyen helyzetekben segítséget kellene nyújtania különböző pályázati lehetőségekkel, ami könnyítené a bajba jutott állattartók helyzetét. Segítség szerintem, ha az alapvető dolgok, a chip beültetése, az ivartalanítás ingyenes lenne, mert ezzel lehetne segíteni az állattartók helyzetét. Fontos lenne az is, hogy a kormány, az önkormányzatok ne a sintértelepek fenntartását támogatnák, hanem állatmenhelyek létét. Olyan miliőt, amelyben nem szűk ketrecekben vannak összezárva a lényegében halálra ítélt állatok, hanem olyan környezetben élnek, amely megadja számukra a szükséges életteret. Ha van működő állatmenhely, akkor aköré már lehet mozgósítani adományokat, aktivistákat, hiszen nagyon sokan élnek közöttünk olyanok, akiknek nincs módjuk állatot tartani, de a jó szándékuk, segítőkészségük és anyagi lehetőségük megvan. Ők ilyen módon vonhatók be a felelős állattartásba.

Az olyan esetek viszont megbocsáthatatlanok, mint az a bizonyos deteki, amikor brutális módon, szórakozásból pusztítottak el egy védtelen kutyát, megbocsáthatatlan dolog. Hogy ne fordulhasson elő ilyen, olyan büntetésre volna szükség, amely valóban elriasztja az elkövetőt. Módosítani kellene a Büntető törvénykönyvet és letöltendő szabadságvesztéssel sújtani azokat, akik bármilyen módon állatkínzásra vetemednek. Amíg ez nem történik meg, mindennaposak lesznek az ilyen esetek…

Szerzőnk állatvédő aktivista

– ÉM –








hirdetés