Az én Eb-m: Veres László, marketingvezető – Belgium, Magyarország és az örök optimizmus

Veres László: Szóval nem volt ez rossz eddig, de lesz ez még jobb is.
Veres László: Szóval nem volt ez rossz eddig, de lesz ez még jobb is.
Miskolc – Veres Lászlónak terasza van az Eb idején.

A City Hotelben található Drót Bisztró marketingvezetőjeként ő az, aki a munkahelyén szórakozik, itt követi a franciaországi kontinensbajnokság eseményeit.

Szóval nem volt ez rossz eddig, de lesz ez még jobb is.” Veres László

– A Drót Bisztróban kísérem figyelemmel a történéseket, a magyar meccsek idején a meghívott vendégekkel, így a szombat esti, Izland elleni, és a jövő hét szerdai, Portugália elleni mérkőzéseket is. Persze nemcsak velük, hanem mindenkivel, aki nyitott egy kis közösségi élményre, kulturált szurkolásra úgy, hogy közben finom ételeket, italokat fogyaszthat – mondta Veres László, aki a magyar válogatottról a következőket jegyezte meg: – Örök optimista vagyok, és évtizedek óta mondom, hogy kijutunk az éppen soros világversenyre, és ugye, hogy sikerült, csak hinni kellett benne… A magyar csapat szereplését is ilyen nézőpontból közelítem meg, szerintem olyan csoportba kerültünk, ahonnan nem reménytelen a továbbjutás elérése.

Azt a kérdést azonban nem úszta meg Veres László, hogy kit tart a torna favoritjának.

– Csak nagyon halkan merem mondani, mert ez a csapat az első meccsén kikapott, de mindettől függetlenül a játékukban valami pluszt látok. Belgiumról beszélek, és bár az olaszok elleni vereségük nem tragédia, de a folytatásban botlásokat már nem engedhetnek meg maguknak. Szóval nem volt ez rossz eddig, de lesz még jobb is. Remélem, hogy a magyar együttesnek a csoportmeccseken túl is lesz még lehetőségünk szurkolni a Drót Bisztró Eb-teraszán.

– ÉM –



Sporthírek