Az én Eb-m: Vaskó György, tokaji panziótulajdonos – Továbbjutást vár az első „menetből”

Vaskó György
Vaskó György
Tokaj – Tart az erőszakos cselekményektől, ezért nem utazott.

Most jött el az én időm, amit csak tudok, nézni fogok a televízióban, a vendégeimmel együtt – kezdte Vaskó György, a nevét viselő tokaji panzió tulajdonosa, amikor arról kérdeztük, hogy követi-e majd a labdarúgó-kontinensbajnokságot.

Ausztriával szemben sem adjuk alább a döntetlennél.” Vaskó György

– A szövetségi kapitány azt mondta, hogy magaslati felkészülésünk jól sikerült, a fiúk jó erőben vannak, én pedig hiszek Bernd Storck német nemzetiségű szövetségi kapitányunknak” – folytatta a vendéglátós, majd hozzátette: „Izland ellen győzelmet várok a magyar válogatottól, Ausztriával szemben sem adjuk alább a döntetlennél, a portugáloktól pedig, ha lesz egy kis szerencsénk, szintén elcsenhetünk egy pontot, mindez pedig továbbjutást érhet.

– Ami pedig a magyar válogatott játékosait illeti, elsősorban Király Gábortól, Kádár Tamástól, Nagy Ádámtól, Szalai Ádámtól és Dzsudzsák Balázstól várok kiugró egyéni teljesítményt.

Vaskó György a mieinken kívül a spanyoloknak szurkol, a végelszámolást illetően pedig abban egészen biztos, hogy az otthon játszó franciák, a mindig veszélyes németek és az ibériaiak, vagyis a portugálok és a spanyolok juthatnak a legjobb négy közé.

– Sajnos félek az erőszakos cselekményektől, többek között ezért vetettem el az utazásom ötletét. A biztonsági erőknek nagyon nehéz dolguk lesz…”

– ÉM-KT –








hirdetés