Szabolcs-Szatmár-Bereg

2010.08.24. 13:49

Közösségi ház épülne Örökösföldön

<p>Csak a szobor környékét, az irodaház előtti területet, illetve a parkolók melletti járdákat teszik rendbe, a Hősök tere többi részéhez nem nyúlnak.</p>

– Négy olyan pályázatot támogatott hétfőn a közgyűlés, mely a civil szervezetek megerősítését szolgálja: a Human-Net Alapítvány közösségi házat építene Örökösföldön, a Sclerozis Mulitiplex-ben szenvedőket segítő szervezet a már meglévő épületét fejlesztené, a DOWN Egyesület korai fejlesztő központot alakítana ki, az Állatbarát Alapítvány pedig a menhelyet bővítené – ezekről is beszámolt keddi sajtótájékoztatóján Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere.

Mint ahogy arról lapunkban többször is olvashattak: a v@rosvitás levelezők gyakran bírálták a Hősök tere átalakítási tervét – a beruházásról egyeztetett is velük a városvezetés –, most az a döntés született, hogy csak a szobor környékét, az irodaház előtti területet, illetve a parkolók melletti járdákat teszik rendbe, a tér többi részéhez nem nyúlnak. A fennmaradó pénzt a Nyírvíz Palota környékének rendbetételére, az Országzászló tér aszfalttal borított területének burkolására és a Luther tér felújítására és egy Luther szobor felállítására fordítják.

Eladható termék az Állatpark

A polgármester Sóstóról is beszélt. Elmondta, hogy bebizonyosodott: ha van egy termék, amit jól el lehet adni, Sóstón működik. Ez a termék az Állatpark, mely a napokban köszöntötte a 400 ezredik látogatóját, s melynek vendégei megtöltik a városrész éttermeit, fürdőit, kalandparkját is.

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!