Az Emberi Jogok Európai Bírósága két ügyben is elítélte Oroszországot

Brüsszel/Strasbourg – Oroszország többszörösen megsértette az emberi jogokat a Pussy Riot orosz feminista punk-rock együttes három tagjával szemben, és nem kielégítően vizsgálta ki Anna Politkovszkaja újságírónő meggyilkolásának körülményeit sem – állapítja meg kedden nyilvánosságra hozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

Az Európa Tanács felügyelete alatt működő bíróság döntése szerint Oroszország a Pussy Riot három tagjának elítélésével megsértette a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az együttes tagjainak a tárgyalás során megalázó bánásmódot kellett elszenvedniük.

A bíróság ezért Oroszországot összesen 37 ezer euró (mintegy 12 millió forint) nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte, valamint közel 12 ezer eurót (mintegy 4 millió forint) kell fizetnie a sértettek számára ügyvédi kiadások és egyéb költségek tekintetében.

A Pussy Riot három tagja, Jekatyerina Szamucevics, Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina 2012 februárjában – nem sokkal az orosz elnökválasztás előtt – botrányt keltő Putyin-ellenes akciót tartott a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban. Az együttes tagjait garázdaságért és vallási gyűlöletkeltésért egyenként kétévi, javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélték, később a fellebbviteli bíróság az ítéletet kettejük esetében másfél évre változtatta, egyiküket az év októberében szabadon engedték.

Az EJEB Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolásával kapcsolatban is döntést hozott, amely szerint az ügy részleteinek kivizsgálásában számos hiányosság mutatkozott: Oroszország többek között az elkövetőkre összpontosított, miközben a nyomozás nem terjedt ki megfelelő módon a gyilkosság megrendelőinek azonosítására.

A bíróság szerint az orosz hatóságoknak egyéb, a felperesek által javasolt hipotéziseket is meg kellett volna vizsgálniuk, amelyek szerint az orosz titkosszolgálatok vagy a csecsen közigazgatás egyes képviselői is érintettek lehettek a gyilkosságban. A hatóságoknak emellett vizsgálniuk kellett volna a gyilkosság és az áldozat munkája közötti kapcsolatot is, ezenkívül Oroszország nem teljesítette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltak szerinti, a nyomozati szakasz időtartamával és hatékonyságával kapcsolatban rá háruló kötelezettségeket sem.

A bíróság a meggyilkolt újságírónő családjának 20 ezer euró (mintegy 6,5 millió forint) kártérítést ítélt meg. Az emberi jogi bíróság kedden hozott döntése ellen három hónapon belül fellebbezést lehet benyújtani.

Politkovszkaja, a független Novaja Gazeta egykori különtudósítója bíráló hangnemben írt az orosz kormánynak Csecsenföldön és az egész észak-kaukázusi régióban folytatott politikájáról. A 48 éves újságírónőt 2006. október 7-én gyilkolták meg, hat lövést adtak le rá moszkvai lakása előtt.

– MTI –