Az ember tragédiája és a félreértett fenyegetés

Mégsem kérték a rendőri biztosítást, ezért történhetett meg szeptember 28-án a Király utcai Sirály kávézónál történt támadás, mikor fekáliával öntötték le az alaposan átdolgozott Az ember tragédiája előadáson résztvevőket. A rendőrség szerint a fenyegetések miatt korábban kértek ugyan biztosítást az előadás napjaira, de mikor a rendőrök odamentek, a szervezők közölték, hogy félreértették a fenyegetés időpontját, és elküldték a rendőröket.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, szeptember 28-án, magukat radikális állatvédőknek nevező, csuklyás és álarcos fiatalok vasárnap este állati ürülékkel és vajsavval megtámadták a fővárosi Sirály kávézó előtt várakozókat. Az épületben mutatták be Madách Imre: Az ember tragédiájának egy átdolgozását “Gecy” címmel. A darabot Toepler Zoltán jegyzi, akinek egy korábbi filmjében vízbe fojtanak egy kismacskát.

A vajsavas módszert korábban a Tomcat néven elhíresült radikális blogger alkalmazta állítólag a nyári melegfelvonuláson. A színházi támadás után elő is állították, de állítólag a támadástól függetlenül: azzal gyanúsítják, hogy februárban az interneten közzétett egy rendőrségi kihallgatásról szóló hangfelvételt, amelyen többször hülyének nevezte a rendőrt. A II. kerületi rendőrkapitányság többször beidézte kihallgatásra, ám ő nem jelent meg, elővezetni sem tudták, végül elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint a szeptember 28-i támadás előtt az előadás szervezői rendőri védelmet kértek, mert fenyegetéseket kaptak. Aznap azonban lemondták a rendőri biztosítást, mondván, hogy félreértették a fenyegetésben szereplő napot, mert az október 4-e. A rendőrök ettől függetlenül visszatérően ellenőrizték az épületet. A támadás azelőtt történt, hogy visszatértek volna a színházhoz. Éjjel 23 óra 24 perckor kapták a bejelentést, hogy verekedés van a színháznál.

A hivatalos álláspont szerint az eddigi adatok alapján az előadás után 6-7 fekete csuklyát és maszkot viselő férfi jelent meg az épület előtt. Közülük hárman bementek a kávézóba, ahol a náluk lévő vízipisztolyból ismeretlen anyagot lőttek a vendégekre. Ezt követően a vendégek egyike egy üveget dobott a három maszkot viselő támadó felé. Ekkor dulakodás, lökdösődés alakult ki a vendégek és a támadók között. Mindezek után a támadók kihátráltak a szórakozóhelyről, de az egyik vendég utánuk ment, hogy az utcán lévőket és a három csuklyás férfit lecsitítsa, ekkor őt többször megütötték, és őt, valamint a többi kint lévő vendéget egy vödör fekáliával leöntötték, majd a helyszínről futva elmenekültek. A megtámadottak elmondták azt is, hogy a társasághoz tartozott egy férfi, aki kamerával rögzítette az eseményeket.