Az első perctől jól kijönnek

Sándor és Mandy a vizsga közben
Sándor és Mandy a vizsga közben - © Fotók: Ádám János
Miskolc – Sikeresen teljesítették a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola által lebonyolított közlekedésbiztonsági vizsgát.

Összeszokott csapatként dolgozott együtt Jurászik Sándor és kutyája, Mandy a keddi vizsgán, pedig még csak néhány hónapja ismerik egymást. A körülbelül két és fél éves golden retriever keverék szuka a férfi második vakvezető kutyája.

A nap szinte minden percét a gazdijukkal tölthetik” Dr. Mezősi Tamás

– Miru az elmúlt nyolc évben tette szebbé és ­könnyebbé a mindennapjaimat, ő a szolgálati idő letelte után már nyugdíjas. Mandy ugyan csak márciustól van nálam, de januártól, mióta ismerjük egymást, nagyon jól kijövünk – mondta Sándor, aki elárulta azt is, gyermekként vesztette el teljesen a látását, korábban fehér bottal közlekedett, a kutyák mellett azonban nagyobb biztonságban érzi magát.

Vizsgák sora

A közlekedésbiztonsági vizsga az utolsó a kutyusra és a gazdira váró megmérettetések sorában. Mint azt dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány kuratóriumi elnökétől megtudtuk, Sanyi és Mandy négy hónapos közös felkészülést koronázott meg kedden.

vizsga-04-aj_650

– A kölyökkutyák először egy előkészítő nevelésben részesülnek, majd speciális kiképzést kapnak, amit egy kiképzői vizsga is követ. Ez­után jön az átadótréning, ami után már a leendő gazdival közösen készülnek tovább a vizsgára, melynek két része van. Az első a megbízhatósági teszt, amikor a kutya megmutatja, hogy sétáltatható pórázon és közterületen akár elengedhető. A második a közlekedésbiztonsági vizsga, melynek során a kliensnek meghatározott útvonalak közül kell húznia egyet, és ezt kell teljesíteniük a vakvezető kutyával együtt – részletezte az elnök.

Sándornak és Mandynek a Tiszai pályaudvarról kellett villamossal eljutni, majd egy megállónyi gyaloglás után a Villanyrendőrtől busszal beérni a Látássérült-rehabilitációs Központba, a Park utcára.

vizsga-08-aj_650

– Nekik ez gond nélkül ment, ezt bizonyítja a kártya­ formájú bizonyítványuk is, melyen természetesen mindkettejük fényképe ott lesz – tette hozzá dr. Mezősi Tamás.

Első a gazdi

A kuratóriumi elnök szerint idén tizenhat vagy tizennyolc kutyát szeretnének kibocsátani, akik társként szegődhetnek egy-egy látássérült ember mellé.

vizsga-13-aj_650

„A végleges szám mindig bizonytalan, mert az, hogy egy kutyus folyamatosan a saját érdekei elé helyezze az ember testi épségét, azért nem minden állat számára elérhető. Az viszont biztos, hogy a vakvezetők a legboldogabb kutyák közé tartoznak, hiszen megtehetik azt, ami a legtöbb kutya álma: a nap szinte minden percét a gazdijukkal tölthetik.”

Tajthy Ákos