Az első héten haza akart menni

Miskolc – Sipos Vera pályakezdő színművész tanulni jött a Miskolci Nemzeti Színházba. Máris láthatjuk őt Shakespeare: Szeget szeggel című színművében.

ÉM: Ön választotta a Miskolci Nemzeti Színházat, vagy a színház választotta önt?

Sipos Vera: Is-is. Amikor megtudtam, hogy a Nemzeti Színházban nem hosszabbítják meg a szerződésemet, munkát kerestem. Pesten sajnos nem volt lehetőség, aztán azon is gondolkoztam, hogy mennék-e vidékre, és akkor eszembe jutott Halasi Imreigazgató. A miskolci színházról igazság szerint nem tudtam semmit, előadásukat is talán csak egyet láttam, amikor a Nemzetiben voltak. Azt hallottam, hogy jó hangulatú színház, és hogy minőségi munka folyik itt. Az igazgató úr aztán mondta, hogy találkozzunk. Beszéltünk egy pár percet, biztos utánam érdeklődött, mert aztán ő hívott vissza, hogy van két szerep.

ÉM: Melyik az a kettő?

Sipos Vera: Az egyik a Szeget szeggelMariannája, a másik pedig Szép Ernő: Vőlegényében a Mariska lesz.

ÉM: Ön több kísérleti és alternatív színházban is láthatta a közönség.

Sipos Vera: Sokat játszottam a Merlin Színházban. Aztán a TÁP Színházzal is fellépek, bár ezt most már ritkábban. Van egy független előadás, az Én egy szemüveges kisfiú vagyok. És ami most nagyon fontos az életemben, az a Horváth Csaba féle társulat, aminek ugyan nem vagyok tagja, de több előadásában is szerepelek: most kettőben, és úgy néz ki, hogy majd még egyben. Ezek havi egy-két előadást jelentenek, de nagy öröm, hogy vannak.

ÉM: Hogy érzi magát a miskolci színházban?

Sipos Vera: Az első héten haza akartam menni.

ÉM: Hogyhogy?

Sipos Vera: Én mindig nagyon nehezen oldódom. Rettenetesen nehéz, amikor az ember senkit sem ismer, hülyén érzi magát, és én ilyenkor borzasztó bénán tudok viselkedni. Hát ezért.

ÉM: De aztán maradt.

Sipos Vera: Igen, mert annyira kedves itt mindenki, és annyira befogadóak, annyira nyitottak az emberre, hogy a problémám magamhoz képest is gyorsan elmúlt.

ÉM: A várossal sikerült egy kicsit megismerkednie?

Sipos Vera: Szeretek sportolni, a környéken szoktam futni és biciklizni. Jártam olyan helyeken, amiről nem tudtam, hol vagyok, de utólag mondták például, hogy fent voltam az Avason

ÉM: Milyen színház szerepel a vágyálmai között?

Sipos Vera: Én alapvetően nem vagyok kőszínházpárti. Azt gondolom, hogy a kőszínházakban nagyon sokat lehet tanulni, de idősebb koromban talán egy független társulatban tudnám magam elképzelni. Rettentő izgalmasnak találom, hogy befogadó színházak legyenek, és nagy jövés-menés legyen az országban, de azt gondolom, hogy az igazán jó munka mindig egy együtt lélegző csapatnak az eredményes munkája tud lenni. Az ilyenfajta szabadság vonz engem igazán.

ÉM: Vannak-e kedvenc szerzői, rendezői?

Sipos Vera: Én mindenfajta jót nagyon szeretek. Rettentően kedvelem például Zsótér Sándor rendezőt. Dolgozni is jó vele, de nagyon szeretem az ő világát és gondolkodását, és azt a szakmai teljességet, amit ő ad. Nagy találkozás Horváth Csaba is, aki alapvetően táncosként ismert, de jó ideje próbálkozik a fizikai színházzal. Rengeteg mozgás van benne. Nagyon érdekel ez a fajta játszásmód. De nyitott vagyok mindenre, játszottam operettet is. Nincsenek szerepálmaim. Olyanok vannak, hogy olvasok valamit, és arra gondolok, hogy de jó volna ezt játszani! Szép Ernő, Molnár Ferenc, Brecht nagy kedvencek.

ÉM: Elégedett most a sorsával?

Sipos Vera: Azt érzem most, hogy sok minden történik majd az idén, ami a jövőre nézve lehet tanulságos vagy hasznos. Kezdek a saját lábamra állni. Tudom azt mondani egy rendezőnek, hogy ne így vagy ne úgy, kicsit ki tudok állni magamért, vagy dühös vagyok, hogy még mindig nem tudok valamit. Vízválasztónak érzem ezt az évet. Szerintem jót fog tenni nekem, hogy eljöttem a Nemzeti Színházból. Kicsit kinyílik a világ, körülnézek sokfelé. Az elégedettség azért nem jó szó, mert egyik nap azt érzem, hogy minden borzasztó, mit keresek én itt, másik nap pedig, hogy hú, de jó itt!