Női kézilabda Eb – Az első hatba várják a válogatottat

Akt.:
Az első hatba várják a válogatottat
Az első hatba várják a válogatottat
Vasárnap két magyar és két horvát városban megkezdődik az idei női kézilabda Európa-bajnokság.

Vége a visszaszámlálásnak, vasárnap megkezdődik a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság. A mieink a csoportmérkőzéseiket az új győri sportcsarnokban vívják kétnaponta, a középdöntőkre pedig Debrecenbe költöznek át a versenyben maradt csapatok. Az érmes és a további értékesebb helyekről két hét múlva a budapesti Papp László Sportarénában döntenek majd a legjobbak. Németh András szövetségi-kapitány együttese szeretne mindhárom magyar városban pályára lépni, amit az is alátámaszt, hogy az MKSZ a legjobb hatba kerülést tűzte a nemzeti csapat elé. A keretben találunk borsodi kötődésű játékost is, hiszen a győriek 21 éves jobbátlövője Kazincbarcikán született.

– Való igaz, hogy borsodi gyökerekkel rendelkezem, de nagyon fiatalon elkerültem az ország keleti szegletéből – mondta kérdésünkre Planéta Szimonetta, a magyar válogatott fiatal átlövője. – Óvodás voltam, amikor édesapám Győrben kapott állást, így az volt a kézenfekvő, hogy az egész család elköltözik. A sportág alapjait tehát itt ismertem meg, majd az NB I-ben is a Rába-partján mutatkoztam be. Ezután Veszprémben váltam stabil első osztályú játékossá, nyáron azonban visszahívott a nevelőegyesületem.

Planéta Szimonetta tehát a világ jelenlegi legjobb klubcsapatában edződhet, és óriási motivációt jelent számára, hogy ő is részese lehessen egy Bajnokok Ligája győzelemnek. Ez ugyanis számára eddig kimaradt. Előtte azonban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon bizonyíthat, ahol a magyar válogatottal szemben komoly elvárást támaszt a közvélemény.

– Most már a felkészülés célegyenesében vagyunk, nagyon várjuk a vasárnapi rajtot – fogalmazott a játékos. – A szövetség vezetői is meglátogattak minket, igyekeztek a csapatról levenni a felelősséget. Úgy fogalmaztak, hogy motivációt érezzünk a torna kapcsán, ne pedig terhet. A legjobb hat közé kell kerülünk, ám természetesen bízunk benne, hogy ezen belül minél előkelőbb helyen zárhatunk.

Felkészülten várják

Németh Andás szövetségi-kapitány együttese vasárnap az oroszokkal szemben kezdi a csoportküzdelmeket, majd a lengyelek és a spanyolok következnek. A négyesből az első három jut tovább a középdöntőkbe, de a vitt pontok miatt minden egyes mérkőzésnek komoly tétje van.

– Nagyon szoros Európa-bajnokságra számítok, ezért lényeges, hogy győzelemmel indítsuk a tornát – jelentette ki Planéta Szimonetta. – Ezen túlmenően szeretnénk csoportelsőként zárni az első néhány napot, hogy az egyébként roppant nehéznek ígérkező középdöntőt helyzeti előnyből várhassuk a többiekkel szemben. Görbicz Anita kiesése nyilván nagy veszteség a számunkra, de a keret egységes, mindenki nagyon akarja a sikert. Próbáljuk egymás motiválni, ha kell segíteni a másiknak, remek közösség kovácsolódott össze az elmúlt hetekben. Bízom benne, hogy valamennyi helyszínen telt ház előtt léphetünk pályára, mert nagy szükségünk van a közönség segítségére. Már vasárnap az oroszok ellen is.

– Teremy Andrea –


Az Európa-bajnokság csoportbeosztása:

  • A csoport, Győr: Magyarország, Spanyolország, Oroszország, Lengyelország.
  • B csoport, Debrecen: Norvégia, Dánia, Románia, Ukrajna.
  • C csoport, Varasd: Svédország, Németország, Horvátország, Hollandia.
  • D csoport, Eszék: Montenegró, Franciaország, Szerbia, Szlovákia.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

December 7. (vasárnap), 20.30, Győr

  • Magyarország – Oroszország

December 9. (kedd), 20.30, Győr

  • Magyarország – Lengyelország

December 11. (csütörtök) 20.30, Győr

  • Magyarország – Spanyolország








hirdet�s