Magyarország

2010.02.02. 11:47

Munkaügyi szabálytalanság miatt kerültek végveszélybe a csókakõi autisták

<p>Pénzügyi válságba került az autistákat foglalkoztató és gondozó Fejér megyei csókakõi Autifarm. Az otthont fenntartó egyesület 25 millió forint támogatástól esett el, mert az egyik munkára felkért vállalkozó kapcsán munkaügyi szabálytalanságot állapítottak meg náluk.</p>

Nem csak a mûködését stabilizáló pénzt vesztette el, hanem 300 ezer forintos bírságot is ki kellett fizetnie, és két évig nem jogosult pályázati támogatásra. Mentõövként a hétfõi közgyûlés megszavazta, hogy a farm váljon önálló jogi személlyé.


Korábban alvállalkozóként dolgozott a farmon egy férfi, a munkát olcsón vállalta és azt mondta számlaképes - ezért az egyesület nem jelentette be az adóhatóságnál. Az ellenõrzéskor derült ki, hogy nincs vállalkozói igazolványa - ekkor viszont már hiába jelentették le, hogy megbízásukból dolgozik, elkéstek vele és 300 ezer forintos bírságot kaptak, egyúttal elestek a pályázás lehetõségétõl is - mondta a Független Hírügynökségnek Pásztor Viktor Istvánné, az Autisztikus Gyermekek Szüleinek Egyesülete nevében. Az elnök hozzátette: eddig is mûködési gondokkal küzdöttek. Most jelent meg elõször olyan pályázat számukra, amely stabilizálta volna a mûködésüket. A 25 millió forintot meg is nyerték, ám a szabálytalanság miatt elestek tõle.

A farmról 3 fiatal foglalkoztatottat és 9 dolgozót már elküldtek a költségek csökkentése miatt, de sokmilliós adótartozásuk is van. Mivel a büntetést az egyesület kapta, hétfõn közgyûlése megszavazta, hogy az intézmény váljon önálló jogi személlyé, és pályázhasson a késõbbiekben. A mûködés stabilizálásához fenntartót is keresnek, már a bírság elõtt megkezdõdtek a tárgyalások. Az intézményben hamarosan könyvvizsgálat indul.

Az Auitifarm a szülõk összefogásával és pályázati segítséggel jött létre három évvel ezelõtt. Jelenleg 20 fiatalt gondoznak, közülük 15-nek munkát adnak, 5 pedig szociális foglalkoztatásban részesül. 13 fiatal ott is él a lakóotthonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!