Az előszobájukban van a Bódva

Az előszobájukban van a Bódva
Edelény, Ócsanálos, Gesztely – A megyében eddig 1394 embert kellett kiköltöztetni az áradások miatt.

Több mint egymillió homokzsákot használtak fel eddig az árvízi védekezésheza Sajó, a Hernád és a Bódva mentén. Szerdán még mindig Edelényben volt a legkritikusabb a helyzet a Bódva folyó áradása miatt, Ócsanálos és Gesztely térségében viszont a Hernád támadását kellett kivédeni.

Átvágják a gátat

Csatárláncban állva adogatták tegnap délelőtt a homokzsákokat a tűzoltók, a rendőrök, a katonák és más szervezetek munkatársai, valamint a helyiek Edelényben, a Bódva folyó menti töltésen. A település három utcájában áll a víz, és az István király út végén is ott az ár, több helyen egyelőre még a pincében. A Katona József úton viszont a családi házak fölső szintjére húzódtak a lakók, mert már az előszobájukban van a Bódva. A Bódva nevű úton folyamatosan szivattyúztak, és megpróbálták körbezárni a töltés mentén megjelenő csurgásokat, buzgárokat. Az eső folyamatosan esett hajnali 2 órától délutánig, a folyó, ha minimálisan is, de apadt, a vízszint azonban még mindig súrolja a híd alsó szerkezetét. A Bódva áradása miatt eddig egy családnak kellett kiköltöznie.

Az árvízsújtottavárosban látogatást tett szerdán Pintér Sándor leendő belügyminiszter, akit Molnár Oszkár polgármester arról tájékoztatott, hogy Edelénytől hat kilométerre, Dusnokpuszta térségében átvágják a gátat a Bódva rendkívül magas vízállása miatt. A Dusnokpuszta és Borsodszirák között lévő húsüzem környékén azért van szükség a töltés átvágására, mert különben az ár elöntené Boldva települést. A víz a tervek szerint így mezőgazdasági területre ömlik.


Nem lankadhat a figyelem

A Hernád menti védekezés egyik legkritikusabb szakaszánál, Ócsanálos, Gesztely térségében kedden nappal és égész éjjel, valamint szerdán is magasították a töltéseket, több 10 ezer homokzsákot beépítve, közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője A Sajó kapcsán elmondta: a folyó felső- és középső része ütemesen apad, szerdán Felsőzsolca térségében tartott a tetőző ár, szerda reggel 440 centiméter körül ingadozott a víz szintje az öblözet feltöltődése miatt. Miskolc keleti kapujánál keletkeztek elöntések, de itt megfeszített munkával sikerült lokalizálni a további áradatot, jelezte a szakember. Beszámolt arról is, hogy a Bódván megindult az apadás, Hídvégardóban szerdán reggel 297 centiméter volt a vízszint – az eddigi legnagyobb érték itt 291 centiméter volt -, Szendrőben 291 centivel tetőzött az elmúlt nap folyamán, azóta 15 centiméteres apadást regisztráltak.

Csont Csaba jelezte: szerdán a Sajó és a Hernád együttes árhulláma az alsó nyílt ártérben találkozott egymással, rendkívül magas vízszinteket eredményezve.


350 millió forint a kár

Az elsődleges felmérések alapján 350 millió forint kárt okozott az önkormányzati tulajdonú utakban, épületekben és egyéb létesítményekben – például a városi uszodában és a sportcsarnokban – vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a Ronyva-patak áradása Sátoraljaújhelyen. A hétszáz elöntött ingatlan tulajdonosai az általuk elszenvedett kár mértékében gyorssegélyt kapnak. A zempléni városban hosszabb-rövidebb megszakításokkal szerdán esett az eső, így egyelőre nem lehet sem fertőtleníteni, sem pedig takarítani. Emiatt a mintegy nyolcszáz kiköltöztetett ember közül egyelőre senki nem tudott visszaköltözni otthonába.

 Lesz pénz a helyreállításra

Eddig 177 millió forint előleget utaltak ki az árvízzel küzdő önkormányzatoknak a védekezésre – mondta a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón az ügyvivő önkormányzati miniszter. Egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy a települések tudnak még pénzt igényelni, amelyet a lehető leggyorsabban meg is kapnak.

Az OTP Bank félmilliárd forinttal támogatja a májusi ítéletidő – viharok, belvíz, árvíz – károsultjait – jelentette be szerdán budapesti sajtótájékoztatóján Pongrácz Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. A pénzt a bank már át is utalta a Magyar Vöröskereszt számlájára.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere pedig arról tájékoztatta lapunkat, hogy a település 80-100 emberrel és technikai eszközökkel tud segíteni a bajba jutott településeknek.


 

 








hirdet�s