Az elmúlt, közös 20 évünk – Politológusok Miskolcon

Miskolc – A rendszerváltás óta eltelt
húsz évet veszik számba –
több szempontból. Politológusok
vándorgyűlése.

Politológusok
közöttük számosan egyetemi
oktatók –,
politológushallgatók tartottak és
tartanak előadásokat pénteken
és szombaton a Miskolci Egyetemen a
Magyar Politikatudományi
Társaság
– s az egyetem
– által megrendezett,
tizenötödik Politológus
Vándorgyűlésen, amelynek
témája, címe: A
rendszerváltozás húsz éve.

Manipuláció


Hat szekcióban zajlik a
tanácskozás, olyan
„alfejezetekkel”, mint
Magyarságpolitika és/vagy nemzetpolitika:
a politika és a politikatudomány
mezsgyéjén, vagy A
közpolitikák kudarcai a
rendszerváltás utáni
Magyarországon. És még egyet
említünk: A politikai
manipuláció az elméletben
és a magyar politikai gyakorlatban

Dr. Fazekas Csaba, a konferencia
szervezési igazgatója, a Miskolci
Egyetem Politikatudományi
Intézetének
igazgatója
elmondta: több mint kilencven előadást
hallgathatnak meg a két nap alatt az
érdeklődők. Az igazgató
így fogalmaz: „A magyarországi
rendszerváltozás óta mintegy
húsz esztendő telt el. Ez már
történelmi idő, ami
lehetőséget ad a vissza- és
áttekintésre. Kirajzolódnak
tendenciák. Látszanak a
„hosszú demokratikus” átmenet
útelágazásai, a kibontakozó
új magyar politikai realitás legfontosabb
vonásai.

Rossz hangulat


A politikai valóság és a
politikatudomány is sokat alakult húsz
év alatt, de kérdés, hogyan
alakultunk, most miben vagyunk és hová
tartunk. Vajon milyen folyamatok formáltak
bennünket, miért így, és
miért nem másként alakult az
ország helyzete?… Napjainkban az ország
politika állapotát illetően
általános a rossz hangulat, nem is csak a
világgazdasági krízis miatt. Vajon
ez a jobbítási vágy
kifejeződése és a
javítás retorikai formája, vagy a
helyzet pontos számbavétele? Ha igen,
akkor „miért jutottunk ide?”. Mit
mutat a gazdaság helyzete, milyen a
pártrendszerünk, miért így
működik a politika
intézményrendszere az
önkormányzatoktól a parlamentig,
miért kudarcosak a közpolitikai
intézkedések, hol vannak ebben a
folyamatban a civilszervezetek és a politikai
elitek, hogyan alakult át hazánk
külkapcsolati viszonyrendszere, és
így tovább…”








hirdet�s