Az elkerülő útért is demonstrálnak Sajószögeden

Tavaly májusban már volt egy demonstráció
Tavaly májusban már volt egy demonstráció - © Fotó: Vajda János
Sajószöged – A sajószögedi művelődési ház előtti térre várják pénteken a tüntetőket.

Az életveszélyes közlekedési helyzet, a környezetszennyezés ellen, a nehézgépjárművek kitiltásáért, az elkerülő út koncepciójának megvalósításáért hirdettek tüntetést a 35-ös út mellett a sajószögediek. A falu lakói esztendők óta folytatnak szélmalomharcot a településen áthaladó elviselhetetlen kamionforgalom ellen.

Az út szélén

A demonstráció ma reggel 8 és 9 óra között lesz a sajószögedi Művelődési Ház és Könyvtár előtti téren, a kerékpárút és az útszéli járda elfoglalásával. Eredetileg félpályás útlezárásról volt szó, de a rendőrség közlekedésbiztonsági okok miatt azt nem engedélyezte.

ÉM-SZB


A tavalyi tüntetésen is sokan vettek részt
Sajószöged - Közlekedésbiztonsági okok miatt nem engedélyezték a félpályás útlezárást. Az életveszélyes közlekedési helyzet, a környezetszennyezés ellen, a nehézgépjárművek kitiltásáért, az elkerülő út koncepciójának megvalósításáért hirdettek néhány nappal ezelőtt tüntetést a 35-ös út mell...

Újra a kamionok ellen tüntetnek a 35-ösön
Sajószöged - Hiába tiltották, alig csökkent a kamionforgalom a 35-ös főközlekedési úton. Április 5-én reggel 8 órára ismét demonstrációt szerveznek a sajószögediek, mert továbbra is elviselhetetlennek tartják a 35-ös út kamionforgalmát, ami miatt nagy a zaj, sok a por, rezgés miatt repedhetnek a ...

Hiába a lámpa és a festés, nem elég biztonságos a zebra
Sajószöged - Megint a félpályás útlezárást emlegetik Sajószögeden. „A Sajószögeden áthaladó 35-ös út zebráinak biztonságosabbá tétele elvileg nem volt első körben a kezdeményezésünk fókuszában, de tudom, hogy fontos kérdés, legalább annyira mint a kamionok. Minden köz(lekedés)biztonságot érintő k...

Tavasszal már tüntettek is a kamionellenesek
Sajószöged - Mintha kicsit javult volna a kamionhelyzet Sajószögeden, a 35-ös főúton. A 35-ös út mentén lévő település hosszú évek óta küszködik már azzal, hogy naponta kamionok és más nehézgépjárművek százai haladnak át, oda és vissza a településen. A hatalmas forgalom miatt életveszélyes közlek...

Budapest, Sajószöged - Még mindig nem tisztázott, kik járnak engedéllyel és kik nem a forgalmas útszakaszon. A sajószögediek szélmalomharcot folytatnak azért, hogy végre elviselhető szintre csökkenjen a nehézgépjárművek forgalma a településen keresztül. Legutóbb maga a szakminisztérium elismerte,...

Május közepén forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak a kamionforgalom ellen Sajószögeden
Budapest, Sajószöged - A minisztérium elismeri, hogy sok tehergépkocsi szabálytalanul közlekedik a 35-ösön. A májusi forgalomlassító demonstráció után, annak eredménytelenségére hivatkozva szeptember 4-ére terveztek újabb tüntetést a sajószögediek, hogy elérjék a tarthatatlan kamionforgalom csökk...