Az életpálya-modell – a szekrény alján…

Akt.:
Miskolc – A legutóbbi egyeztetés egy tárgyalássorozat kiindulópontjának tekinthető, véli a MESZK elnöke.

 – Leginkább a helyzetelemzés, helyzetfeltárás szavak illenek rá – értékelte a Zombor Gábor egészségügyi államtitkár által keddre összehívott ágazati egyeztetést dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az Észak-Magyarország kérdésére. Elmondta, 14 különböző szakszervezet, köztestület, illetve civil szervezet vezetői vettek részt rajta, s egyenként összefoglalták, miként látják ők az egészségügy és az egészségügyi dolgozók helyzetét (ezzel ment el az első 2 óra a 2,5-ből). Végül abban maradtak, jövő hétfőn lesz a következő megbeszélés, amelynek témája a túlmunka-kifizetés és a munkajogi szabályozások elemzése lesz.

– Miután az államtitkár jelen volt a március 21-i nagygyűlésünkön is, ahol alkalma volt megismerni az erről szóló nyílt levelünket és átadtuk nekik a 12 pontos követelésünket is, azok nem jelentettek számára újdonságot. Arra lehetett kíváncsi, mennyiben egységes e kérdésekben a tárgyalópartnerek véleménye. Az pedig egyhangú volt – szögezte le az elnök. – Az elhangzottak csak megerősítették: az állandó forráshiányos, alulfinanszírozott egészségügyben nehéz megoldást találni akár a humánerőforrás, akár az eszközpark gondjaira.

Mi a helyzet?

– Azon meglepődtem, hogy miután a fekete pólós akció nyomán bejelentették, hogy a túlmunkák kifizetése körüli anomáliák feltárására országos vizsgálat indult, az államtitkár mégis tőlünk érdeklődött, hol mi a helyzet, hiszen erről pontos helyzetképet ki-ki leginkább a saját intézményéről adhat, ahol dolgozik – mondta felvetésünkre.

Életpálya-modellt!

Dr. Balogh Zoltán kiemelte: a legfontosabb kérdésnek a 2010-ben kidolgozott életpálya-modell bevezetését tartják, amelynek sarkalatos eleme a 2012-ben megkezdett bérrendezés lehetett volna. Csakhogy azóta is a szekrény mélyén porosodik.

– Mi ennek a továbbviteléhez ragaszkodunk leginkább. Ezért a keddi megmozdulásunk során is ennek legfőbb elemeit adnánk át írásban az államtitkárságnak, hadd ismerje meg ez a FiDESZ-KDNP kormány is! Tekintve, hogy most már a kórházak zöme is állami kézben van, a kormánynak egészen pontos adatokkal kell rendelkeznie arról, hogy a folytatás milyen terhet jelentene a költségvetésnek, s tervezhetnek vele.

ÉM-SzK