Az élet természetes velejárója a halál és a születés is – a kezdet és a vég

Akt.:
Bodnár Mónika: Napjainkban a halál tabutéma
Bodnár Mónika: Napjainkban a halál tabutéma - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Egyre nagyobb a halottak napja kultusza – mondja a néprajzkutató a lapunknak adott interjúban.

Mindenszentek és Halottak napja hazánkban a temetőlátogatást, a halottainkról történő megemlékezést jelentik. Honnan erednek ezek a szokások és ezek módjai? Változtak az évszázadok alatt és alakulhatnak-e a jövőben?

Bodnár Mónikával, a Her­man Ottó Múzeum néprajzkutatójával kerestük a válaszokat a halotti kultusszal kapcsolatos kérdéseinkre.

Mire emlékszünk Halottak napján és Mindenszentekkor?

November másodikán, Halottak napján elhunytainkra emlékezünk, ezt megelőzi Mindenszentek ünnepe, elsején, ami a megdicsőült lelkek sokaságának ünnepe – azoké, akiknek nincs önálló naptári dátumuk. Mára a kettő gyakorlatilag összefonódott, pedig két különálló jeles napról beszélünk. Karácsonyhoz hasonlóan, az ünnep már előző nap, a vigíliáján elkezdődik, ezért november elsején is kimennek az emberek a temetőbe gyertyát gyújtani. Talán e miatt is összemosódhatott a két nap.

Amióta az emberiség létezik, meg kell küzdenünk a halál életeseményével. Miért alakult ki kultusza a maga szokásaival és hagyományaival ennek az elkerülhetetlen történésnek?

Az élet természetes velejárója a születés és a halál is – a kezdet és a vég. A természethez közelálló népek ezt magától értetődőbben élik meg. Ide sorolhatjuk a magyarságnak is azt az időszakát, mikor még – például – a négy évszak határozta meg az életét. A természet közelisége alatt azt értem, hogy annak körforgása befolyásolja a mindennapokat. Hazánkban ez az időszak nagyjából a II. világháború végéig tartott, hiszen addig az emberek nagy része mezőgazdaságból élt. Ebből a körforgásból adódóan elődeink természetesnek vették azt, hogy ami van, az egyszer meg is szűnik, elmúlik – így az emberi élet is. Amikor valamely szerettünk meghal, illik elbúcsúznunk tőle. Nem egyszerűen „vége van” a létezésének, időt kell adnunk a történések feldolgozásának. Csak egy példát említek: napjainkban a gyerekeket igyekeznek távol tartani a temetéstől, nehogy rossz hatással legyen rájuk a halállal való szembesülés. Nem biztos, hogy ez a helyes módszer. Lehet, hogy sokkal könnyebben elfogadja a gyermek az eseményeket, ha „megéli” az eltávozást, ha alkalma nyílik az elbúcsúzásra. Elképzelhető, hogy fájdalmasabb lesz az élmény, de a feldolgozást megkönnyíti. Napjainkban a halál tabutéma.


Bodnár Mónika | Fotó: BT

Miért változott meg a halállal kapcsolatos felfogásunk?

Nem beszélünk róla. A betegeink kórházba kerülnek: egyrészt, mert feltételezzük, hogy az orvosok segíteni tudnak rajtuk. Másfelől nem vagyunk rá felkészülve, hogy elfogadással kísérjük végig búcsúzó szerettünket. Régen házaktól temettek, azaz a portán ravataloztak, a család pedig virrasztott az elhunyt mellett. Aztán megépültek a temetőkben a halottasházak – részben közegészségügyi okokból –, és ha nem is teljesen, de megszűnt a lehetőség, hogy virrasszanak a gyászolók. Egy másik példa, hogy a magyar népi kultúrában a halottkultusz sokáig összefüggött az adományozással, a szegények és betegek megsegítésével. Sok vidéken jellemző volt – néhol még ma is –, hogy Halottak napja előestéjén úgynevezett kolduskalácsot sütöttek, majd osztogattak a rászorulóknak. Ma már ez sem jellemző. Hogy miért alakult így, azt nehéz megmondani. Talán közrejátszik a bizonytalanság, hogy mi lesz a halál után. Ebben sosem lehetünk biztosak, de a keresztény hit adott egy olyan választ, miszerint pontosan nem tudjuk, hogy micsoda, de valami vár ránk a földi élet végeztével. A második világháború utáni magyar nagypolitika nem vette jó néven a nyíltan fölvállalt kereszténységet, viszont nem tudott alternatívát adni erre az örök kérdésre. Elképzelhetően ez is közrejátszott abban, hogy tabutémává vált a halál.

Az életkörülmények, az orvostudomány, vagy éppen a technológia fejlettsége miatt régen a halál is „hétköznapibb” volt. Jelentősen rövidebb átlag élethossz várt az utódokra – ha egyáltalán túlélték a születést.

Természetesen egy gyermek elvesztése mindig fájdalmas, de könnyebben feldolgozták elődeink. Az évszázadokkal ezelőtti anyakönyvek azt mutatják, hogy az újszülöttek mintegy fele nem érte meg a hároméves kort.

Beszélgetésünk során szó volt róla, hogyan változott a halotti kultuszunk. Ön szerint hogyan alakulhat a jövőben a halálhoz fűződő viszonyunk?

Én azt a tendenciát látom, hogy egyre nagyobb a Halottak napja kultusza. Szinte minden család kilátogat a hozzátartozók sírjaihoz és rendbe teszi azokat, virágot vagy koszorút helyez el rajtuk. Mindez a közösségtől is függ, hiszen falvakon ma is jellemző a rendszeres temetőlátogatás. Ugyanakkor a szegényekről való gondoskodás egyre inkább elfelejtődik.

Király Csaba


Kenesei Viktor a Mindszenti temetőben
Miskolc - Idős hölgyekkel is találkoztunk a temetőben, akik férjük sírja mellett sírdogálnak. Amíg emlékezni tudunk, addig nem felejtjük elhunyt szeretteinket.” Kenesei Viktor fogalmazott így, amint épp apósa és az apósa édesanyja sírjára kötözte föl a koszorúkat. Hétfőn a Mindszenti temetőben...

Kopjafák az Avasi temetőben
Miskolc - A magyar halotti kultusz szokásait a Magyar Néprajz című nyolckötetes gyűjtemény – kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete – alapján Király Csaba szemlézte. A meghalás Amikor elődeink „háztól temettek”, a haldoklás helyszíne is a családi otthon volt, ahol megkülönböztet...