Az EL-döntős Dnipro is a Diósgyőr ellenfele lesz?

Bekő Balázs
Bekő Balázs - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Hétfőn elkezdi a felkészülést a 2015/2016-os szezonra a DVTK NB I-es labdarúgócsapata.

Leperegtek a pihenésre rendelkezésre álló napok, munkához látnak az élvonalban szereplő piros-fehérek is, méghozzá az új szakvezető, Bekő Balázs irányítása mellett. A Kecskemétről frissen szerződtetett szakvezetőt először arról kérdeztük, hogy ki tudta-e pihenni az előző szezon fáradalmait?

– Ki, de azért egy edző mindig dolgozik, folyamatosan egyeztettünk, beszélgettünk Árki Gábor sportigazgatóval, volt sok téma, amit át kellett vennünk – nyilatkozta lapunknak Bekő Balázs. – A legkisebb gyerkőcöm, Zalán, mindössze 9 hónapos, rengeteg energia van benne, de a vele való foglalatoskodás az enyémet nem vitte, sőt, inkább feltöltött.

Csupán Gosztonyi

Bekő Balázs részben új szakmai stábot rakott össze, benne Visinka Ede pályaedzővel és Borbély Erik erőnléti edzővel, míg az állandóságot Veréb György kapusedző képviseli. Vajon mit tervezett a nyitó napjára, és miért este 6 órakor kezdődik a foglalkozás? – faggattuk erről a trénert.

– Az én kérésem volt a 18 órás kezdés, egyrészt ezt szoktam meg, másrészt az idő miatt is jobb, hogy ne a legnagyobb melegben végezzük a munkát – mondta Bekő Balázs. – A hőséghez ugyanis hozzászokni nem lehet, csak elviselni, pluszban nem szeretném terhelni a játékosokat, elég maga az edzés. Egyelőre nem tervezek semmi extrát, pillanatnyilag felmérést sem, az majd folyamatában fog megtörténni.

Ilyen szünetek alkalmával szokott úgy történni, hogy futballisták plusz napot, napokat kérnek (kapnak) bizonyos okok miatt. Van-e ilyen? – kérdeztük erről is a DVTK vezetőedzőjét.

Gosztonyi Andris kért engedélyt, miután ma este érkezik haza, és szerda délelőtt fog hozzánk csatlakozni. Rajta kívül más nincs – válaszolta Bekő Balázs. – Egyébként nem vagyok híve az ilyen késéseknek, elvégre az NB I-ben profi játékosok vannak, akik tisztában vannak azzal, hogy mi a dolguk, csapatépítésnél különösen nem fér bele plusz szabadság. Persze az emberi oldalt elfogadom, figyelembe veszem, ha valaki ilyen, mondjuk családi problémával keres meg, és ez nemcsak a felkészülésre igaz, hanem az év bármely szakára. A legfontosabb, hogy legyünk őszinték egymáshoz…

Későieket nem szeretne

A szurkolók leginkább arra kíváncsiak, hogy kik lesznek, lehetnek az új játékosok az Andrássy úti öltözőben: Lipták Zoltán? Sándor György? Kitl Miklós?

– Ezt majd meglátjuk… Korábban is elmondtam, hogy nem szeretnék későn beesőket, előfordulhat, de nem valószínű, hogy lesz ilyen – felelte minderre Bekő Balázs.

Amint arról már írtunk, szlovák ellenfele lesz az első, június 23-i edzőmeccsen a DVTK-nak. Igaz, nem az, amelyiket előzetesen tervezték, ugyanis a kassaiak lemondták a fellépést, miután otthon nem kaptak elsőosztályú licencet, így aztán a rimaszombatiak kerültek képbe. Információink szerint alakul a büki edzőtáborozás programja is, amely során a Diósgyőr összemérheti erejét az osztrák Admirával, az orosz Amkar Perm-mel, de akár a friss Európa Liga döntős ukrán Dnipro Dnipropetrovsk-kal is (továbbá meghívást kaptak a szombathelyi Király Kupára).

– Azt gondolom, a rimaszombatiak teljes mértékben megfelelnek első ellenfélnek – szögezte le Bekő Balázs. – Szerintem jó partnerek lesznek, a szlovák csapatok kemény, agresszív futballt játszanak. Kemény munka közben fogunk pályára lépni, s bár nem az edzőmeccsek határozzák meg az életünket, de sokkal jobb, mintha egymás ellen fociznánk. A másik két lehetséges ellenfélről annyit, hogy az ilyen alkalmak arra kiválóak, hogy tanuljunk, felmérjük a tudásunkat. Természetesen élesben, téthelyzetben picikét más, de remek lehetőség… Nekem játékosként szerencsére megadatott, hogy a székesfehérvári Parmalat FC játékosaként, a Parmalat Kupán olyan fantasztikus csapatok ellen pályára léphessek, mint az olasz AC Parma, vagy a brazil Palmeiras…

– Molnár István –


Diósgyőri tények

Távozott: Julian Jenner (holland), Szalai Vilmos (Mezőkövesd, kölcsönből vissza).


Távozhat: Milos Krstic (?), Senad Husic (?), William Alves (?), Lazar Marjanovic (?).


Érkezett: Bori Gábor (Vasas, kölcsönből vissza), Nikházi Márk (Dunaújváros, kölcsönből vissza), Csirszki Martin (Szolnok, kölcsönből vissza), Szabó Balázs (Sopron, kölcsönből vissza).




Sporthírek






hirdetés