„Az együtt töltött idő a legértékesebb ajándék”

Csobádi-Zilahi Henrietta és családja a tavalyi gyermeknapon Tapolcán járt
Csobádi-Zilahi Henrietta és családja a tavalyi gyermeknapon Tapolcán járt - © Fotó: Magánarchívum
Borsod-Abaúj-Zemplén – A közös kiruccanás és a fagyizás a gyermeknap legnépszerűbb szokásai.

Csobádi-Zilahi Henrietta napi 12 órában nővérként dolgozik a megyei kórház központi intenzív osztályán. Ebben a munkakörben nincsenek piros betűs ünnepek, gyakran a különleges alkalmakat is a betegek ágyánál tölti.

– Nem panaszkodom, szívesen teszem, ez a hivatásom. Sokszor dolgozom akkor, mikor mások pihennek – magyarázza, majd hozzáteszi, vasárnap viszont a kisfiával lesz.

A várva várt szabadnap

– Általában későn érek haza, ilyenkor alig játszunk, jön a vacsora, a fürdés és altatom Bencét. Úgy vélem, az együtt töltött idő a legértékesebb ajándék. Most jön a várva várt szabadnap… A férjemmel és a fiammal készülünk a népkerti rendezvényre és a repülőtérre, de az is lehet, hogy Tapolcán kötünk ki. A dodzsem, az ugrálóvár és a bob is a gyerek kedvencei közé tartozik – sorolja. Szívesen idézi fel saját kiskorának emlékeit is.

– Édesanyám is így gondolkodott, de nem kellett Miskolcra utazni, régen Tiszalúcon is voltak jópofa programok.

Közös vásárlás

A nagycsaládos Góré Líviáéknál semmi sincs kőbe vésve, volt olyan gyermeknap, mikor kirándultak, és az is előfordult, hogy közös vásárlással ünnepeltek.

– Játékboltba mentünk, meghatároztuk a keretet, azon belül mindenki választhatott valamit – hangsúlyozza az anyuka, akinek két vér szerinti utóda mellett négy nevelt csemetéje is van.

Lázár Leventéék most nem mennek sehova. Karanténba kényszerítette őket a bárányhimlő, melyet az ötéves apróság hozott haza az óvodából. Ő már jól van, a nagyobbak még lábadoznak.

– Az ünnepnapok még szebbé teszik a családommal töltött időt, ezért bepótoljuk ezt az eseményt. Engem anno a Gyöngy cukrászdába vittek ilyenkor a szüleim, és a legszebb fagyikelyhek közül választhattam, ez akkoriban nagy szó volt – emlékszik vissza.

– Máskor kimozdulunk. Szeretünk a vadasparkban és Lillafüreden nézelődni, csónakázni, vízibiciklizni Tapolcán, a fagyizás alap, anélkül nincs gyereknap – állítja.

Szűcsné Hlavicza Katalin szerint addig gyermek az ember, míg élnek a szülei.

– Unokám még nincs, két gyermekem Londonban él, velük telefonon beszélek, ketten pedig itthon, őket finom falatokkal várom – árulta el Szilvia.

Juhári Andrea