Az Együtt perre megy a kereskedőházakkal kapcsolatos információkért

Budapest, 2015. július 23., csütörtök (MTI) – Az Együtt perre megy, hogy hozzájusson a magyar kereskedőházak bővítésével, gazdálkodásával összefüggő információkért – mondta a párt elnökségi tagja csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hajdu Nóra kifejtette, hogy hatástanulmányokat kértek a külgazdasági és külügyi tárcától azzal összefüggésben, hogy az állam a kormányzati ciklus végére az összes nagykövetségi helyszínen kereskedőházat kíván nyitni. A válaszból kiderült, hogy semmi nem támasztja alá 117 kereskedőház létrehozását – értékelt az ellenzéki politikus, aki szerint a minisztérium a költségvetési feltételeket sem ismertette.

Az Együtt elnökségi tagja szerint a 9 milliárd forint kezdőtőkével létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tevékenysége nem mondható sikeresnek, idén 2,3 milliárd forint lehet a vesztesége. Azt is hangoztatta: a nyilvánosságnak joga lenne tudni, hogy az állam kikkel köt megbízási szerződést a magyar gazdasági érdekek külföldi képviseletére, mert akikről tudni, azok “szerencselovagok”, Kiss Szilárd és Tarsoly Csaba is előzetes letartóztatásban van.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés