“Az egyszerinek is örülünk”

Akt.:
A pedagógusok munkáját segítő dolgozók béremelését is szorgalmazzák az érdekvédők - illusztráció
A pedagógusok munkáját segítő dolgozók béremelését is szorgalmazzák az érdekvédők - illusztráció - © Fotó: ÉKN
Borsod-Abaúj-Zemplén – Az érdekvédők szerint a pedagógusok munkáját segítő dolgozóknak is járna a béremelés.

Dajkaként dolgozik Erzsébet az egyik miskolci óvodában, immár 25 éve. Kérte, teljes nevét ne írjuk meg, de lapunknak elárulta, 82 ezer forint a havi nettó fizetése. A férje sem keres sokat, az ő nettó bére sem éri el a 100 ezer forintot. Miután kifizették a rezsit, a törlesztőt, 20 ezer forintjuk marad, amiből élelmet vesznek. Ruhára nem nagyon marad, legfeljebb a turkálóban szereznek be egy-két holmit. Két felnőtt gyermekük van, de ők is keveset keresnek, mivel pályakezdők. Nem csoda, hogy Erzsébet nagyon örülne a béremelésnek, de ha azt nem sikerül elérnie a szakszervezetnek, akkor a béren kívüli juttatással is elégedett lenne.

– Ha minden hónapban kapnánk néhány ezer forint Erzsébet-utalványt, már az is segítene rajtunk – mondja Erzsébet. Hozzáteszi: nyaralásról már hosszú évek óta csak álmodoznak. A nászutuk volt az utolsó közös nyaralásuk, 28 évvel ezelőtt.

Tárgyalnak

A pedagógus-szakszervezetek szeretnék elérni, hogy ne csak a pedagógusok, de az ő munkájukat segítő dolgozók is kapjanak béremelést. Egyelőre a béren kívüli juttatásra kaptak ígéretet, a tárgyalások még folynak a köznevelési államtitkársággal és az állami iskolák fenntartójával, a Klik-kel. Jelenleg a juttatás mértékéről és a kifizetés idejéről egyeztetnek.

Megyénkben közel 2 ezer azon dolgozók száma, akik a pedagógusok munkáját segítik, mondta lapunknak Bodolay Zoltán, a Pedagógusok Szakszervezete megyei elnöke. Megemlítette, az érdekvédők leginkább azt szeretnék, ha rendszeres havi juttatást kapnának, de valószínűleg csak egyszeri pénzről szól majd a megállapodás.

– 2008 óta nem volt béremelésük a pedagógusok munkáját segítő dolgozóknak. Szinte mindannyian minimálbér közeli pénzért dolgoznak. A közalkalmazotti bértábla évek óta nem változott, csak a minimálbér emelkedett folyamatosan, emiatt a pályakezdők ugyanannyit keresnek, mint azok, akik már 25 éve dolgoznak. Ezek pedig óriási feszültségeket okoznak az oktatási-nevelési intézményekben.

Az önkormányzatnál is

Makár Barnabásné, a Pedagógusok Szakszervezete ügyvezető testületének tagja, B.-A.-Z. megyei óvodai tagozat vezetője kifejtette: egyelőre a tárgyalások csak a Klik által működtetett intézmények dolgozóiról szólnak, de a szakszervezet szeretné, ha béren kívüli juttatást minden érintett dolgozó kapna. Így az önkormányzat által fenntartott működtető központok munkavállalói és a szintén az önkormányzatok fenntartásában lévő óvodák dolgozói is. Ezért a PSZ levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy az önkormányzatoknál is legyen béren felüli juttatás.

– Tavaly év végén egyébként az önkormányzati dolgozók kaptak 25 ezer forint Erzsébet-utalványt. Volt olyan technikai dolgozó, aki sírva fakadt örömében, olyan nagy segítség volt ez számára – mesélte az érdekvédő.

– Hegyi Erika –

„Erre most nincs keret”

Makár Barnabásné jelezte: a miskolci önkormányzattal egyeztetett az idei béren kívüli juttatás ügyében, de az volt a válasz, hogy most erre nincs keret. Az óvodák dolgozói annyi segítséget kapnak, hogy az étkezésük díjának a 60 százalékát kell kifizetniük.Hozzátette: már nagyon régen harcolnak azért, hogy a pedagógusok munkáját segítő dolgozók is kapjanak béremelést, de egyelőre a béren kívüli juttatásnak is örülnek. A novemberben szervezett sztrájkjuknak is ez a béremelés volt az egyik követelése.