Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

Akt.:
Az egyiknek sikerült, a másiknak nem
Az egyiknek sikerült, a másiknak nem
Hollóháza – A két Hollóházához kötődő művész közül egy felmondta a megállapodást.

Az alábbi levél landolt a postaládánkban: „A Hollóházi Hungaricum Nonprofit Kft. porcelángyárral megszüntette a kapcsolatát Koháry Géza grafikus, amit tavaly év végén Pálfi József ügyvezető igazgató jelentett be. Az egyoldalú szakítást a művész jelentette be, mivel az év folyamán az új fejlesztések nem valósultak meg a gyár nehéz gazdasági helyzete miatt.”

Megkerestük Koháry Gézát, aki elmondta, azért döntött a szakítás mellett, mert a porcelángyár a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva egy általa tervezett terméket sem valósította meg Hollóházán.

– Ha egy gyár nehéz anyagi helyzetben van, ne hívjon meg művészeket – tette hozzá Koháry Géza.

Tudomásul veszik

– A piac döntött – mondta érdeklődésünkre Pálfi József, a Hollóházi Hungaricum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

– Valóban megkerestük Koháry Gézát és Vészabó Noémit, hogy tervezzenek számunkra eladható termékeket. Jelen pillanatban ott tart a történet, hogy a Vészabó Noémi által tervezett porcelán mintadarabjait mind egy szálig megvették, a Koháry Géza által tervezettekből egy darab sem kelt el. Tehetséges művésznek tartjuk Koháry Gézát, de ő azt szerette volna, ha olyan porcelán bonboniereket gyártunk, aminek üvegből van a teteje. Ezzel egyrészt az a baj, hogy a bonbonierek piaca rendkívül telített, ráadásul egy üvegtetejű termékhez ugyanúgy először le kell gyártani a tetőt porcelánból a megfelelő zsugorodás miatt. Ezt a tetőt aztán úgy ahogy van, ki is dobhatjuk, mert helyette jön az üvegtető. Emiatt az üvegtetős termék háromszor annyiba kerül, mint a sima porcelán. Nekünk pedig valóban olyan a helyzetünk, hogy csak olyan termékkel jelenhetünk meg a piacon, amit nagy valószínűséggel is tudunk adni. Tudomásul vesszük Koháry Géza döntését, akivel egyébként sem volt túl zökkenőmentes a munkakapcsolatunk. A továbbiakban a Vészabó Noémi által megálmodott termékekkel fogunk piacra menni, amelyből a napokban látott napvilágot az első, lekötött porcelánkollekció.

ÉM-BG








hirdet�s