Az egyetlen női mozdonyszerelő

Akt.:
Megyeri Katalin táskájában rúzs helyett inkább szerszámok vannak. Ez most majd változik...
Megyeri Katalin táskájában rúzs helyett inkább szerszámok vannak. Ez most majd változik... - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Az ország egyetlen női mozdonyszerelője nyugdíjas lett.

Tíz órára beszéltük meg a találkozót a szerkesztőségbe, de tíz óra előtt egy perccel már belépett az ajtón Megyeri Katalin. „Egy vasutas legyen pontos” – nyitotta a beszélgetést. Rövid, de határozott bemutatkozás után pedig az elmúlt negyven év relikviái is előkerültek egy nagy sporttáskából: ívkulcs, franciakulcs, klasszikus – inkább retró – zseblámpa, csőkulcs és egyéb szerszámok, amik elengedhetetlenek egy villanymozdony javításához.

Hiányzik majd a műhely, nehéz volt elbúcsúzni.” Megyeri Katalin

Katalin ugyanis az ország egyetlen mozdonyszerelője. Illetve csak volt, mert szeptembertől nyugdíjas.

Ráadásul nem ez az első cikk, ami megjelenik róla az Észak-Magyarországban. Közel négy évtizeddel ezelőtt már írtak Katalinról, az apropót akkor is az adta, hogy ritkaságnak számított egy műszerész lány a MÁV miskolci karbantartó műhelyében. Persze nemcsak ott, hanem az egész országban.

Hat lány az osztályban

Az 1980-ban íródott cikkből is kiderült, hogy Katalin igazi vasutas családból származik. Édesanyja gondnok volt a MÁV szerencsi laktanyájában, édesapja vonatkísérő, de már a nagyszülei is a vasútnál dolgoztak. Az is egyértelmű volt, hogy a bátyja mozdonyvezető lesz. „Megyeri Öcsike – mert így szólították –, mi leszel, ha nagy leszel? A válasza az volt, mozdonyvezető. Amikor tőlem is megkérdezték ugyanezt, én megigazítottam a kis szoknyámat, és annyit mondtam, semmi. Végül is nem semmi lettem. A bátyám példáját követve a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskolába jártam, ahol összesen hat lány volt az osztályban. Majd a testvérem elvégezte a mozdonyvezetői tanfolyamot, és beoltott a szakma szeretetével. Én is az akartam lenni, de mivel nő nem lehet mozdonyvezető, így maradt a vonatszerelés. A karbantartóműhely volt az első és egyetlen munkahelyem” – sorolta Katalin.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

 

Nőként nem volt könnyű dolga a férfiak közt, ráadásul maga a munka sem a gyengébbik nemnek lett kitalálva. Éppen ezért Katalinnak bizonyítania kellett, hogy közéjük való, hogy el tudja végezni ugyanazt a munkát, amit kollégái. Kivételezés nem volt, de az nem is lett volna kedvére Katalinnak, nem olyan fából faragták, mint aki a munka könnyebb végét fogja meg. Ha kellett, harminc kilókat emelt, nem félt beolajozni, bekoszolni a kezét, de még a káromkodástól sem rettent meg. „Muszáj volt, hiszen volt, hogy csak egy cifrább mondattól lazult meg a csavar…” – mesélte mosolyogva.

– V43, V41, V42 leo, V46, BDV motorvonatok, ezeket mind szereltem – sorolta. – Ezzel az ívkulccsal, amivel negyven éve dolgozom. Mindig jó érzéssel néztem egy-egy mozdonyt, tudtam, én szereltem, javítottam, most meg Józsi bácsi, Mari néni utazik rajta. Nagy felelősség ám ez… Sokan kérdezik, hogy telt el a negyven év, mindig azt mondom, kemény munkával… A bátyám sajnos meghalt, de mai napig, ha betolják a V43-as mozdonyt, aminek 1111 a száma, meghatódom, megsimogatom.

Fodrász lenne…

Éppúgy, ahogy a szülőháza előtti sínpárt, amit gyerekként sokszor kalapált. „Élmény volt, amikor egy-egy mozdonyt elkísérhettem úgynevezett futópróbára. Gyakran Szerencsig mentünk, és ilyenkor volt alkalmam megnézni a régi sínpárt…” – beszélt meghatódva.

– Hiányzik majd a műhely, a csarnok, még a hideg is kiráz, ha rágondolok. De ma már azért nőiesebb munkát keresnék, hiszen kétszáz férfi közt nem volt egyszerű. Igazából fodrász szerettem volna lenni, majdnem rokon szakma… – neveti el magát.

De a csarnok, a műhely hiánya mellett Katalin pozitívan tekint a jövőbe, és azt azért nem bánja, hogy – ahogy ő fogalmaz – megélheti végre a nőiességét. „A karbantartóműhelyben ezt nem lehetett. Egész nap bakancsban, szerelőruhában, sisakban voltam. Amikor műszak után kimentem a kapun, a portás nem ismert meg miniszoknyában… De most, negyven év után a főnökömnek is sikerült meglepetést okoznom. A nyugdíjas búcsúztatásomhoz ugyanis képeket készített rólam az egyik kollégám a vonatok közt. A főnököm eddig csak munkásruhában látott, a fényképezéshez pedig felöltöztem civilbe, nőiesen. Ő meg ránk küldte a vasúti őröket, azt hitte, idegenek járnak a telepen. Majd elnézést kért, mondta, nem ismert meg, meg azt is, nem tudta, van lábam” – mesélte kacagva Katalin.

– Azért jó érzés végre „szabadulni”, észrevenni, hogy süt a nap, csicseregnek a madarak, a csarnokba nem sok fény jutott. Nem is ajánlom ezt a szakmát nőknek… De nyugdíjasként sem szeretnék otthon ülni, mindenképp dolgozni akarok. Persze valami nőiesebb munkát keresnék, már egy butikba jelentkeztem is. De vásároltam egy körömlakkot is, a kedvenc színemben, pirosban. Egy hét múlva felkenem, már alig várom. Meg ezt az aranykarkötőt is boldogan viselem, a kollégáim búcsúajándéka volt – mutatta az ékszert.

Kemény bőr strasszokkal

Azért Katalin a férfias világba is próbálta becsempészni nőiességét. Vasutas táskája, amiben a nehéz szerszámokat őrzi, igazi ritkaság, hiszen a kemény, sötét bőrből készült táska, aminek nem feladata követni a divatot, csillogó strasszokkal van kirakva. Igaz, az apró kövek fénye már megfakult az elmúlt 20 év alatt – mert a négy évtized alatt két táskát használt el –, de akkor is éles az ellentét a díszes külső, és a belsőből kikandikáló olajos fémszerszámok között. „A táskám a lakás főhelyén kapott helyet, azért, hogy mindennap lássam” – simogatta meg a nehéz, bőr szerszámtartót Katalin.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

De nem csak a táskához ragaszkodik ennyire, számára a vasút, a munkája valóban az életet jelentette. A 40 éve használt ívkulcsról még egy festményt is készített. Témája: az ívkulcs. Másoknak ez talán nem jelent sokat, azt sem tudják, mit ábrázol, de elég, ha Katalin elérzékenyül, ha ránéz. „A Művészetek Háza előtti padon üldögéltem, mellettem a festmény, amikor is a filmfesztiválra érkezett olaszok megkérdezték, mit ábrázol a kép. Mondták, láttak már sok festményt, de erről nem tudják, mi. Mondtam, ez az én ívkulcsom, amivel évtizedekig dolgoztam, nagyon szépnek találták… A kép alapja, háttere kék hajfestékkel készült…” – mutatta büszkén.

Majd a kezéhez kapott, látta, a tenyere fekete. Katalin egyből tudta, ez a táska miatt van. „Na tessék, azonnal megfogja…, de akkor is jó hozzáérni, két évtized van benne…” – elmélkedett.

Két fiúunoka

Katalinnak egy lánya van, aki 27 éves, és két unokája, egy négy- és egy ötéves kisfiú. A lánya is műszaki beállítottságú, de ennek ellenére Katalin lebeszélte volna arról, hogy mozdonyszerelő legyen, igaz, nem is ez volt a terve. De a vője azért maradt a vasútnál, ő is a műhelyben dolgozik. Az unokák pedig még kicsik, nem tudni, mi lesz belőlük, árulta el a nagymama.

– Sokan mondják, Kati, te olyan katonás vagy, de mi más is lehetnék: honvédkórházban születtem, laktanyában nőttem fel, és most meg a Tizeshonvédon lakom – tréfálkozott.

Beszélgetésünkben csak rövid kitérők voltak, utána Katalin mindig visszatért a vasúthoz. Újra és újra elővette a szerszámokat, megsimogatta a táskát, nem bánva, hogy a keze egyre feketébb lesz az évtizedek alatt a táskára rakódott műhelyportól. Büszkén mesélt a hozzá beosztott tanulókról is, arról, hogy soha nem fogadott el pénzt diákok után. Számára az volt az öröm, ha a tanulók meghívták a ballagásukra, és láthatta őket elegáns ruhában, ahogy ünnepelnek.

– Hiába dolgoztam kétszáz férfivel, én a munkahelyemen soha nem ismerkedtem – ezt is fontosnak tartotta elmondani Katalin. – Volt, hogy valaki próbálkozott, de visszautasítottam. Előfordult, ez nem tetszett az illetőnek, ezért próbált keresztbe tenni nekem, de nem olyan fából faragtak, hogy feladtam volna.

Nehéz volt elbúcsúznom a vasúttól, de igazából akkor érzékenyültem el, amikor leadtam az ólomzárfogót. Ez olyan, mint a plomba, az elvégzett munkámat ezzel hitelesítettem. Az én számom volt a Miskolc 14, igazából ez volt az én aláírásom. Amikor le kellett adnom a Miskolc 14-es pofát, bevallom, megkönnyeztem…

N. Szántó Rita



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s