Az egyetem sport „celebjei” lehetnek

Akt.:
Eperjesi Gábor (jobbra) a Miskolci Egyetem hallgatójaként a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának 21 esztendős játékosa, aki eddig 21 élvonalbeli meccsen lépett pályára
Eperjesi Gábor (jobbra) a Miskolci Egyetem hallgatójaként a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának 21 esztendős játékosa, aki eddig 21 élvonalbeli meccsen lépett pályára
Miskolc – Az élsportolók tanulmányait támogató mentorprogramot indít a Miskolci Egyetem.

Az új, az idei tanévben startoló, intézményi szintű, vagyis a Miskolci Egyetem valamennyi karát érintő program legfontosabb célja, hogy segítse az oktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban lévő élsportolók tanulmányi feladatainak és sportolásának megfelelő összehangolását.

– A most elindításra kerülő program a Sporttörvényben megfogalmazott, kettős életpálya modellhez is kapcsolódik, és erre azok a hallgatók pályázhatnak, akik vagy olimpiai kerettagok; vagy érintettek a Héraklész Csillagprogramban, az olimpiai és universiade-sportágak korosztályos és válogatott sportolói, esetleg az egyetemi világbajnokságokon érmet szereztek; vagy a Miskolci Egyetemet képviselve – például MEFOB-on, vagy az egyetem, a MEAFC NB I/B-s kosárlabdacsapatában – kiemelkedő sportteljesítményt nyújtanak – tudtuk meg Rakaczki Zoltántól, a MEAFC ügyvezető elnökétől, aki részt vett a projekt kidolgozásában. – Természetesen ebben a programban csak a Miskolci Egyetemre már felvételt nyert hallgatók vehetnek részt, arra ugyanis manapság már nincs lehetősége egyetlen felsőfokú oktatási intézménynek sem, hogy a felvételi eljáráson kívül vegyen fel hallgatót. Vagyis a minimumponthatárokat minden szakon el kell érni a sportolóknak, hogy bejussanak például a Miskolci Egyetemre. Az más kérdés, hogy a felvételi során a sportban elért eredmények pluszpontokat jelentenek, például egy olimpiai bajnok sportoló az ötkarikás játékokon elért elsőségével sokkal könnyebben juthat be a felsőoktatásba, mint mások.

Öttagú grémium

Rakaczki Zoltántól azt is megtudtuk, hogy a programba való bekerülésről az Élsportolói Mentorprogram Koordinációs Bizottság lesz hivatott dönteni. Az öttagú grémiumban a Miskolci Egyetem tanulmányi rektorhelyettese, üzemeltetési igazgatója, az egyetemi sportlétesítmény vezetője, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke és az egyetemi sportklub, a MEAFC elnöke kapott helyet.

– A kérelmeket egyesével vizsgáljuk meg, hiszen ezek a sportágak különbözőségei miatt nagyon eltérőek lehetnek, hiszen nem minden élsportolónak ugyanarra van szüksége – jelentette ki a MEAFC elnöke. – Egy példa: egy NB I-es labdarúgónak nem az anyagiasult segítségnyújtás a legvonzóbb szempont, hanem lehet, hogy éppen egy egyéni tanulmányi rend, órarend, egy tanármentor kijelölése, vagy egy tutortárs, vagyis annak a hallgatónak a megtalálása, akik a jegyzetek beszerzésében éppúgy segíthet, mint például a tantárgyfelvételben, a tantárgyi követelmények megismerésében, és más egyéb problémák megoldásában. De mondjuk egy tájfutónak, akinek napi egy edzésre van szüksége, és annak időpontját is viszonylag szabadon megválaszthatja úgy, hogy az ne essen egybe az előadásokkal, vizsgákkal, valószínűleg számára nagyobb segítség, ha az ösztöndíjrendszer révén kap támogatást.

10–12 fő

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hány fős kvótát kapott a projektre az Élsportolói Mentorprogram Koordinációs Bizottság.

– Összesen 10, maximum 12 fő lehet részese jelen állás szerint ennek a most induló programnak, azzal a két hallgatóval együtt, akiket már jelenleg is idesorolhatunk – mondta Rakaczki Zoltán. – Mindkettő profi sportoló, egyikük a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának játékosa, Eperjesi Gábor, a másik az egyetemre frissen felvétel nyert Gercsák Szabina judós. Tudtommal részben amiatt sem ment el Budapestre az ifjúsági olimpiai bajnok cselgáncsos, mert az egyetemünkre felvételt nyert, és itt egyéni tanrendet tudunk neki kínálni. És hogy miért jó mindez a sporton, a sportolókon túl az egyetemnek, az sem titok, az intézmény szempontjából ennek a programnak PR-értéke van.

ÉM-BCS


Kik kerülhetnek be?

– Bárki, aki jelentkezik, és a bizottság megfelelőnek találja – válaszolta Rakaczki Zoltán azon kérdésünkre, hogy kiknek van esélyük bekerülni a programba, majd így folytatta. – Természetesen minden hallgatót nem ismerünk, nem tudjuk, hogy kik jelentkeznek majd, de a látókörünkben van például Tugyi Levente tájfutó, Pataki Boglárka íjász, a DVTK Jegesmedvék több jégkorongozója és az MVLC több férfi vízilabdázója is. Ez a jelen, viszont a jövőt illetően tekintettel kell lennünk majd arra a kiválasztásnál, hogy az Egyetemváros jövőre a Tájékozódási Futó Egyetemi világbajnokságnak ad otthont, egy évvel később pedig női és férfi kosárlabda Egyetemi Európa-bajnokságot rendezünk.



Sporthírek






hirdetés