Az egész család büszke Ricsire

Akt.:
Az egész család büszke Ricsire
Igrici – Sok-sok dicséretet kapott Az ének iskolája zsűrijétől Mata Ricsi.

– Az egész család büszke Ricsire, sőt, bárhová megyünk, megállítanak bennünket az emberek, hogy gratuláljanak, és kifejezzék szeretetüket – tudtuk meg Mata Ernőtől, Mata Ricsi édesapjától. A kisfiú bejutott a TV2 műsora, Az ének iskolája verseny döntőjébe, ahol ugyan nem ő lett a végső nyertes, de a zsűritől nagyon sok dicséretet kapott.

– Az biztos, hogy Ricsi tovább folytatja az éneklést, hiszen ez az élete – jelentette ki az édesapja. Még nem tudja, hogyan tovább, hiszen nem beszéltek a tévével esetleges fellépésekről.

Sokat fejlődött

Ricsi igyekszik visszarázódni korábbi életének kerékvágásába, most például neki is elkezdődött a nyári szünet, akár a többi kortársának. Sokat játszik a barátaival, és boldogan segít az édesapjának a hangfalépítésben (ez Mata Ernő munkája). Kérdeztük az édesapát, hogy szerinte miben változott, változott-e a fia a verseny kezdete óta.

– Nagyon sokat fejlődött – jegyezte meg. – Mind az énektudása, mind a kommunikációja. Emellett nyitottabb lett, nem olyan zárkózott, mint előtte volt.

Kérdeztük, énekelt-e a verseny befejezése óta Ricsi?

– Amint felkel, folyamatosan dudorászik, énekelget. Nekünk már fel sem tűnik, hiszen mindig is ezt csinálta – mondta az édesapa.

ÉM-HM








hirdetés




hirdet�s