Az edző felajánlotta lemondását

Benne volt a levegőben, hogy egy újabb balul elsült bajnoki mérkőzés után valami történik Mándokon.

A Szi-Zo Sport megyei első osztályú futballcsapat ugyanis négy eddigi fellépése közül egyet sem tudott megnyerni: két pontot gyűjtve a tizenötödik pozicíóban táborozik a tabellán. A hétközi, Volán-Sényő elleni összecsapáson is a rövidebbet húzta az elmúlt évadban még a bajnoki címért hajtó gárda – a 2–1-es vereség rögtön éreztette hatását.

A futballisták hozzáállása sem az igazi

– A szerdai meccset követően felajánlottam a lemondásomat, a többi nem rajtam múlik… – árulta el Balázsi Attila játékos-edző. – Egyszerűen nem megy. Sényőn például már a tizedik másodpercben vezetni kellett volna, amilyen szériában vagyunk, persze kihagytuk a hatalmas helyzetet, majd még két ugyanilyen nagy lehetőséget puskáztunk el, miközben hihetetlen gólokat kapunk.

Sajnos, egy-két futballista hozzáállása sem az igazi, de ezt még talán el is bírtuk volna, viszont nincs egy gramm szerencsénk sem, így azért már nehéz. Ennél többet nem tudok tenni, azt gondolom, ebben a pillanatban egy olyan ember segíthet, aki képes felrázni a csapatot. Elmondtam az öltözőben is, ne én legyek az oka a további eredménytelenségnek, inkább félreállok.

A mándoki vezetőség nem kívánt elhamarkodottan nyilatkozni, egyelőre keresi a megfelelő megoldást.

– Koncz Tibor –








hirdet�s