„Az az igazi elismerés, ha az elvégzett munka és a közönség igénye találkozik”

Görög László: Boldoggá tesz, hogy kiérdemelhettem a nézők elismerését.
Görög László: Boldoggá tesz, hogy kiérdemelhettem a nézők elismerését. - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – „Teljesen átjár a boldogság, hogy kiérdemelhettem a nézők szeretetét… elismerését.” Interjú Görög Lászlóval, a Miskolci Nemzeti Színház színművészével, lapunk Az Év Színésze díjának nyertesével.

Görög László színművész 2012-ben szerződött a Miskolci Nemzeti Színházhoz és – elismerések szempontjából – eddigi ötéves pályafutásának csúcsát jelentette a most befejeződött évad, amikor megkapta Miskolc Megyei Jogú Város Déryné Színházi Díját és kiérdemelte az Észak-Magyarország az Év színésze elismerését, amelyet a közönségszavazatok és társadalmi zsűri ítélt meg számára. Ha szakmai szemszögből keressük a kifejezéseket Görög László színészi munkájának jellemzésére, akkor elmondhatjuk, hogy az itt töltött fél évtized alatt szinte minden műfajban megmutatkozott tehetsége, hatalmas szakmai tudása. Alakításaival ki nem kerülhetően hozzájárult a színház sikereihez mind szakmai, mind közönségszempontból. Precíz, tudatos, intellektuális, szükség esetén extrém fizikai megterhelést is vállaló színművész.

Számomra egészen fantasztikus volt ez az idei évad.” Görög László

Mi is lehetne az első kérdés. Mit szól az Év színésze elismeréshez?

Görög László: Boldoggá tesz, hogy kiérdemelhettem a nézők elismerését – és talán szeretetét is. Nagyon megtisztelő dolog egy esztendőben megkapni a város elismerését, a Déryné-díjat és a közösség által megítélt Év színésze díjat.

Amikor elhangzott a neve, hogy ön nyerte az Év színésze díjat, meglepettnek látszott.

Görög László: Ez a nagyszerű hangulatnak is köszönhető. Teljesen elkalandoztam, inkább azon járt az eszem, hogy milyen jó egy olyan színházi évadzárón ülni, ahol nem magunkat ünnepeljük, hanem egymást, azt, hogy együtt „hoztuk össze” ezt az – azt hiszem – remek évadot.

Az bizonyos, hogy rengeteget dolgozott, azaz „megdolgozott” a díjért az évadban.

Görög László: Számomra egészen fantasztikus volt ez az évad. Jó szerepek, komoly munkák, és a magánéletem is olyan fordulatot vett, amely új feladatokat ad és új inspirációkkal szolgál (Görög László házastársával, Czakó Juliannával októberre várják gyermeküket – a szerk.). Ráadásul pár nap múlva kezdődnek a Szegeden bemutatandó Vízkereszt… próbái, annak a bemutatója után nem sokkal indul Miskolcon a Bűn és bűnhődés, aztán jön az Ahogy tetszik, a Furcsa pár, majd végül a Ruy Blas. Jövő január végéig teljesen betáblázva dolgozom.

Az is jelez valamit, hogy az Év színésze szerepelt az Évad előadásában, A mi osztályunkban.

Görög László: Öröm számomra, hogy egy-egy előadás – és ebben A mi osztályunk és a Kivilágos kivirradtig egyaránt kiemelkedő példa – túlmutat azon, hogy a színház kikapcsolódást, szórakozást nyújt és elgondolkodást, mélyről jövő katarzist ad a nézőnek, és a visszaérkező reakciókból az derül ki, hogy a nézők értékelik is a törekvéseinket. Örültem, hogy benne lehettem a Mi osztályunkban, és kicsit csalódott voltam, hogy a Kivilágos… -ban nem. De így legalább láthattam – háromszor is! Azzal az előadással valami olyasmi született, amely túlmutat a színészek és a rendező magas színvonalú munkáján.

Amikor korábban beszéltünk A mi osztályunkról, amely végül elnyerte az Évad előadása címet, szó volt arról, hogy a két felvonás közötti szünet alkalmat ad arra, hogy a néző elgondolkodjon, és akár arra is, hogy ne menjen vissza a második részre. Tartja ezt az állítást?

Görög László: Igen, de hozzá kell tennem, hogy aki elment a szünetben, megfosztotta magát a katarzistól. Egyik barátom úgy fogalmazott, hogy az előadás kulcsa a második rész. Persze ehhez meg kell nézni az elsőt. Az első rész ijedtségének is át kell mennie a nézőn, de a második a nagy dolog. Csak azzal együtt ér körbe a történet. Másik ismerősöm azt mondta, hogy őt nagyon váratlanul érte A mi osztályunk, mert ő nincs felkészülve arra, hogy sírjon a színházban. Ugyanakkor hálás azért, hogy olyan szemszögből is képes látni dolgokat, amikre eddig nem gondolt… Mindez olyan dolog, amiért megéri színésznek lenni…

– Szaniszló Bálint –


Névjegy: Görög László

Debrecenben született 1964-ben.

1983–1987 között tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

2012-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja.

Főbb szerepei Miskolcon:

  • Amos Hart – Chicago
  • Kelemen Félix – Én és a kisöcsém
  • Allen Felix – Játszd újra, Sam!
  • Mitch – A vágy villamosa
  • Henry Higgins – My fair lady
  • Szorin – Sirály (Csarnok)
  • Woyzeck – Woyzeck
  • Őrnagy – Tóték

Szerepei a most záruló évadban:

  • Az ember tragédiája (Lucifer)
  • A mi osztályunk (Zygmunt)
  • Játék a kastélyban (Turai)

Családi állapota: nős, felesége Czakó Julianna, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.








hirdet�s