“Az Avas nem olyan rossz hely, mint amilyen a híre”

“Az Avas nem olyan rossz hely, mint amilyen a híre”
Miskolc – “Az avasiak szerint nem segít rajtuk, ha különböző pártpolitikai állású emberek fel és alá masíroznak a lakótelepen”  – írja levelében egy avasi lakos.

Tisztelt Olvasók! Kedves miskolciak és nem miskolciak!

Számomra, és több más itt élő számára is elkeserítő, hogy már megint játszótérré próbálják degradálni a lakótelepet, ahol a mindennapjaink jelentős részét töltjük. Ráadásul éppen akkor teszik ezt, amikor kissé nyugodtabbak a kedélyek, mint az utóbbi években, hónapokban. Az elmúlt időszakban olyan dolgokra lettünk figyelmesek- én és a párom – , ami azelőtt nem, vagy csak nagyon ritkán történt meg: a házunkban jókedvűek az emberek – köszönnek és nem csak visszaköszönnek! – megkérdezik, hogy milyen napunk van, és többször előfordult, hogy mosolyogtak is. Az utcán több ember mozgolódik, jön-megy sétál és beszélget! A boltban az eladók is kedvesek, nem az látszik rajtuk, hogy “meg kell védeniük az árut”. A párom szerint az avasiak egyszerűen jobb fejek lettek. 🙂

Történt valami. Az emberek elkezdtek felengedni és mi egy hónapja eldöntöttük, hogy ha valami nagyon másként nem alakul az életünkben, nem fogunk elköltözni még pár évig.

Az Avas nem olyan rossz hely, mint amilyen a híre. Itt is emberek laknak, egymás mellett, felett és alatt.

A média, mind a helyi, mind pedig az országos, mostanában kevesebbet foglalkozott vele, és nem emlékeztették állandóan arra az embereket, hogy milyen rossz hely ez itt, hogy innen csak menekülni lehet, és hogy az Avas egy bűntanya, már-már gettó. Valljuk be őszintén, hogy az Avassal foglalkozó cikkek jelentős része ezt sugallta.

Pedig sokunk számára úgy tűnik, hogy ez egy átlagos lakótelep. Persze, akadtak, voltak, vannak problémák. Sajnos az emberek befogadó és tűrőképessége is véges. Csupán egyet nem értünk, mi sem, a szomszédok sem és senki más sem, aki itt él. Hogyan lehet az, hogy ha valakinek valamiféle tartozása van, jogosulatlanul jutott valamihez, ami őt nem illetné meg, akkor senki nem illetékes. Az átlagos avasi (szándékosan nem a normális szót használom, mert ez nem lenne helytálló) azonnal kap valamiféle jelzést, később akár “fenyegetést” is az éppen illetékes(!) hatóságtól, hogy valami hibádzik, ez és ez nincs kifizetve. Igazságtalanságot érzünk. Olyan dolgok miatt bűnhődik (sajnos nem tudok rá megfelelőbb szót) sok itt élő ember, amit nem, vagy csak kevésbé tud befolyásolni. (Tudom, hogy a közösségfejlesztés pontosan azt mondja, hogy igen képesek vagyunk rá, együtt közösen, de olyan kemény az ellenállás és szövevényes a bürokrácia, hogy nem érzem azt, hogy jelenleg elbírnánk vele.) Van amit nem tudunk befogadni. Antropológiát tanultam, a befogadás fontos, de sajnos nem mindig vagyunk rá képesek és mindenkinél van egy határ, ami után már képtelen többre.

A mi lépcsőházunkban is él cigány család, és igen, fészekrakó programmal kerültek ide. Vannak-voltak problémák, de valahogy nem olyan vészes. Persze, sokan örülnénk neki, ha másképp lenne. Hozzászoktunk a folyamatos csótányirtáshoz és az időnkénti hangoskodáshoz, még ahhoz is, hogy időnként alig tudunk eljutni a lépcsőház ajtajáig, annyian ülnek előtte a lépcsőn. Nálunk nem zárták el a meleg vizet, működik a lift (a tisztaságáról nem tudok beszámolni, mert földszinten lakunk).

Szóval van néhány kellemetlenség, lehetne jobb, de nem érezzük olyan nehéznek, mint amilyennek a tévében és az újságokban látjuk. Az ott megjelenő kép sokkal riasztóbb.

Tudom, hogy ezzel sokan másképp vannak, nagyobbak a mindennapi gondok és ha esetleg panaszt tesznek, soha, senki nem illetékes az ügyben.

Azonban azt gondolom, hogy egyikünkön sem segít az, ha különböző pártpolitikai állású emberek fel és alá masíroznak a lakótelepen. Köszönjük, de nem kérünk belőle.

Egyfelől nincs szükségünk segítségre, ha ezt annak szánják. Nincs szükségünk arra sem, hogy más mutassa meg, hogy mit érzünk és más hívja fel a mi problémáinkra a figyelmet. Az pedig, hogy az egész országra vonatkozó általános problémákat, gondokat, feltevéseket demonstráljanak itt, ahol az otthonunk van, egyszerűen felháborítónak találom, találjuk. Nincs szükségünk erre, és nem akarunk egyik szaladgáló, felvonuló, beköltöző csapathoz sem beállni. Inkább otthon maradunk és vigyázunk arra, ami megmaradt és átnézünk a szomszéd nénihez, akit már a felvonulás, masírozás híre is megijeszt. Otthon maradunk, de nem azért, mert a saját problémáinkkal nem törődünk, hanem azért, mert nem szeretnénk ebben az értelmetlen, ártalmas dologban részt venni.

Nem kell külső beavatkozás, ami indulatokat szít ott, ahol épphogy csillapodni kezdtek.

Kicsit aggódom amiatt, hogy ezek után mennyi időbe fog telni, hogy újra köszönjenek – és ne csak visszaköszönjenek! – egymásnak az emberek.

Szívesen gyújtok gyertyát az ablakban, vagy kapcsolom fel a villanyt a masírozás ideje alatt, hogy tudassam, itt vagyunk, mi itthon vagyunk, és nincs szükségünk arra, hogy mások itt adjanak hangot azoknak a gondolatoknak, amik nem a mieink.

Biztos vagyok benne, hogy az avasiak nem kezdenek felvonulásba.

Üdvözlettel:

Prokai Joli (avasi lakos)



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s