Az amerikai külügyminiszter az erőszak megfékezésére szólította fel Izraelt és a palesztinokat

Akt.:
A fokozódó erőszak megfékezésére szólította fel Izraelt és a palesztinokat az amerikai külügyminiszter hétfői madridi látogatásán, amelynek során javaslatot tett egy Szíriával kapcsolatos külügyminiszteri találkozóra.

John Kerry sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy nem lát semmiféle változást a jeruzsálemi Templomhegy státuszával kapcsolatban, azt az Egyesült Államok nem is javasolja, és a status quo fenntartásának jelentőségét Izrael is érti.

Az elmúlt hetek véres támadásainak oka, hogy a palesztin médiában megjelent híresztelések szerint az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a Jeruzsálem óvárosában található Mecsetek terének látogatási szabályait, bár ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye, amelyet ők Templomhegynek neveznek.

John Kerry elmondta, hogy az erőszakhullám megállítása érdekében a héten tárgyal Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is. “Nincs konkrét elvárásom”, haladni kell előre a békefolyamattal – jegyezte meg, és kitért arra is, hogy ellenzi külső szereplők bevonását a palesztin-izraeli konfliktusba.

A külügyminiszter Szíriával és Irakkal kapcsolatban kiemelte, hogy meg kell akadályozni a humanitárius katasztrófát. Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Oroszország beavatkozásával kizárólag Aszad elnököt akarja támogatni, ez pedig szerinte továbbra is ösztönzi a dzsihadistákat és növeli a menekültek számát.

John Kerry bejelentette, hogy a héten Európában találkozik Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia és Jordánia képviselőivel, hogy előmozdítsák a szíriai válság politikai rendezését.
Az amerikai és José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter a sajtó nyilvánossága előtt szándéknyilatkozatot írt alá azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok radioaktív anyagokkal szennyezet földet szállítson el a délkelet-spanyolországi Palomaresből.
Az uránium, plutónium és amerícium csaknem 50 évvel ezelőtt került a földbe, amikor egy baleset következtében az amerikai légierő egy B-52-es bombázójáról négy darab 1,5 tonnás nukleáris bomba zuhant le. Három bombát azonnal megtaláltak, kettőt épségben, a negyedikre hónapokkal később egy halász bukkant rá a tengerben.

Az elmúlt években több elemzés és tanulmány is készült a szennyezés mértékéről, a környezeti károkról és a talajcsere lehetőségéről. A most aláírt szándéknyilatkozat lényege, hogy a két ország tárgyalni kezd a kárelhárítás technikai részleteiről.
Amerikai külügyminiszter legutóbb 2013-ban járt Spanyolországban, akkor Hillary Clinton töltötte be ezt a tisztséget.

John Kerry első spanyolországi hivatalos látogatásának keretében találkozik Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel és VI. Fülöp spanyol uralkodóval is.

A politikus eredetileg a nyáron érkezett volna Madridba, hogy aláírja azt a megállapodást, amelynek értelmében a Sevillához közeli Morón de la Frontera katonai bázison egy 2200 fős, afrikai beavatkozásokra kész gyorsreagálású amerikai haderőt állomásoztatnak. A külügyminisztert ért kerékpáros baleset miatt azonban az utazást el kellett halasztani.

Fehér Krisztina -MTI-