Az amerikai külügyi szóvivő szerint az Egyesült Államok nem érintett Assange kiadatása ügyében

A WikiLeaks-alapító kiadatásának engedélyezése Nagy-Britannia és Svédország ügye, és az Egyesült Államok “nem érintett benne” – fogalmazott az amerikai külügyminisztérium szóvivője annak kapcsán, hogy az illetékes brit bíróság csütörtökön engedélyezte Julian Assange kiadatását Svédországnak. Philip Crowley a Twitteren küldött üzenetében úgy fogalmazott, hogy “annak ellenére, hogy az ellenkezőjét állítják, az Egyesült Államok nem érintett” az ügyben.

Az illetékes londoni bíróság csütörtökön rendelte el, hogy Julian Assange kiadható Svédországnak. A 39 éves hackert szexuális bűncselekményekkel vádolja két nő Svédországban, ahol kiadatása után a hatóságok kihallgatják, és elképzelhető, hogy bíróság előtt kell felelnie a vádak miatt. Assange korábban tagadta a vádakat, és azt állította, hogy Svédországban méltánytalan eljárás vár majd rá. A férfi ügyvédei a bírósági döntés után közölték, hogy fellebbeznek a kiadatást lehetővé tevő határozat ellen.

Julian Assange-ot tavaly december elején tartóztatták le a brit hatóságok, miután feladta magát a londoni rendőrségen. Egy héttel később azonban 240 ezer fontos óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ausztrál származású férfit egy nő elleni nemi erőszakkal és egy másik nő szexuális zaklatásával gyanúsítják Svédországban, ahol nemzetközi elfogató parancsot adtak ki ellene. Assange szerint mindkét nő esetében kölcsönös belegyezés alapján történt a nemi aktus.

A WikiLeaks alapítója korábban többször is közölte, hogy politikai okok állnak meghurcolása hátterében. Honlapja ugyanis több százezernyi bizalmas amerikai diplomáciai iratot szivárogtatott ki az elmúlt évben.

-Független Hírügynökség-








hirdet�s