Az alvászavar következményei

Az alvászavar következményei
A magyarok több mint egyharmada alvásproblémákkal küzd, de csak 10 százalékuk jut el orvoshoz. Pedig az alvászavar betegségeket okozhat, és jelentősen csökkenti a koncentrációs képességet.

Március 19-én volt az Alvás Világnapja. Az álmatlanság mellett horkolással, végtagrángással, rémálmokkal járhat az alvászavar. Ezt kezelni kell, hiszen csökkenti a munkabírást is. Emellett a szív és érrendszeri betegségek valószínűsége jelentősen megnő, ha nem tudnak a betegek rendesen aludni – mondta Lakatos Péter, a SOTE I. számú Belgyógyászati Klinikájának professzora az RTL Klub egyik műsorában.

Az alvászavar a legtöbb esetben gyógyítható. Például egy maszkkal nyugodtabbá tudják tenni a betegek éjszakáit. De nem csak az övékét, hanem a hozzátartozóikét is – mondta Juhász János, a SOTE I. számú Belgyógyászati klinikájának alváslabor-vezetője.


Mit kell tudni az alvászavarról?
A normális alvás során öt-hat, átlagosan 90 percig tartó
ciklus ismétlődik. Egy-egy ciklus négy stádiumból – szendergés, felszínes,
közepes és mély alvás – és az úgynevezett REM-sza­kaszból áll. Utóbbit a
gyors szemmozgáson kívül (rapid eye movement) az álom és bizonyos vegetatív
tünetek, pulzus- és légzésváltozások jellemzik. Átlagosan 7,5 órát alszunk,
bár nagyok az egyéni és életkorbeli ingadozások. A népesség 10–15 %-át kínzó
alvászavarok közé nemcsak az álmatlanság (in­somnia) tartozik, hanem számos
más elalvási, átalvási és ébredési probléma. Van szubjektív formája is,
például a rémálom. Az obstruktív alvási apnoéban óránként több mint öt alkalommal
lép fel légzéskimaradás, amely súlyos, krónikus oxigénhiányos állapothoz
vezethet. A narkolepsziások egyik pillanatról a másikra néhány percig tartó
mély álomba zuhannak. Külső tényezők is megzavarhatják az alvást, mint például
a normális alvás–ébrenlétet (diur­nalis ritmust) megszakító éjszakai munka
vagy a jetlag, a több időzónát átívelő utazás esetében. Számos betegség
kísérő tünete az alvászavar; a depressziósok 90 %-ánál fordul elő. A túlzott
alkoholfogyasztás, valamint bizonyos gyógyszerek, például a magas vérnyomás
elleniek, illetve a hormonkészítmények is alvászavart okozhatnak. A nők
hormonszint-ingadozásuk, valamint a férfiakét meghaladó terhelésük miatt
veszélyeztetettebbek.
Forrás: Magyar Virtuális Enciklopédia

További cikkek az alvászavarról:

  • Az alvászavar kezelhető!
  • A depresszió egyik tünete az alvászavar
  • A rossz munkahely lassú méregként hat
  • Ha éjszaka is dolgozni kell…







  • hirdet�s