Az álom kezd valóra válni Sárospatakon

Az alapkő letételén
Az alapkő letételén - © Fotó: BG
Sárospatak – Alapkőletételi ünnepséget tartottak Sárospatakon.

Elhelyezték a sárospataki vasútállomás előtti téren a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló 23 milliárd forintos Mezőzombor – Sátoraljaújhely vasúti vonalszakasz szűk keresztmetszet kiváltás és villamosítás megvalósításának alapkövét. Az eseményen részt vett egyebek mellett Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, Aros János, Sárospatak polgármestere és Pál László, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese.

Fotó: Bánhegyi Gábor Fotó: Bánhegyi Gábor ©

– Ez a vasútvonal meghatározó szerepet játszik nem csupán a térség, de az egész ország életében – mondta köszöntőjében Mosóczi László. – Ennek a vonalnak a villamosítása régóta várat magára. Már 1998-ban voltak tervek, engedélyek, de a forráshiány mindig közbeszólt. Éppen ezért öröm számomra is, hogy most itt lehetünk ezen az ünnepségen. Meggyőződésem, hogy ez a beruházás nagymértékben növeli majd a térség népességmegtartó erejét. A vasút-villamosítás számtalan előnye közül csak az egyik, hogy a személyszállítási költségek a felébe, a teherszállítási árak a harmadába kerülnek a dízeles vontatáshoz képest. Sokkal korszerűbb, környezetkímélőbb, ráadásul az utasok az eddiginél gyorsabban közelíthetik egyebek mellett a fővárost is.

Rég várt pillanat

– Régóta vártuk ezt a pillanatot – mondta dr. Hörcsik Richárd. – Majdnem 25 éves álmunk kezd valóra válni. Már a kilencvenes évek elején sok tervünk volt a tértség közlekedésének fejlesztésére. Ezek között mindig az első helyen ennek a vonalnak a villamosítása állt, hiszen ez Zemplén infrastruktúrájának az ütőere. Mondhatni egész képviselői pályafutásomat végigkísérte az ezért folytatott küzdelem. Megvalósulhat a zempléniek egy régi vágya, hogy vasúton három óra alatt érjék el Budapestet. Mindezen felül pedig meggyőződésem, a villamosvontatás a jövőbe szóló befektetés.

Fotó: Bánhegyi Gábor Fotó: Bánhegyi Gábor ©

– Sok egyéb jelzője mellett azt is szoktam mondani, Sárospatak a zempléni kultúra központja is – mondta Aros János. – Számtalan sikeres rendezvényünk művészetileg hiába elégíti ki a legmagasabb igényeket is, ha az idelátogató turisták nehezen tudják megközelíteni a várost. A villamosítás ezt a hiányosságot is megszünteti majd.

– Utoljára a hetvenes években újították fel ezt a vonalat – mondta Pál László. – A 2010-es évekre a vonal műszaki állapota annyira leromlott, hogy a 80 kilométeres sebességre képes vonalon helyenként már csak 40–60 kilométeres sebességgel lehetett közlekedni, emiatt egyre többen pártoltak el a vasúton történő közlekedéstől. A mostani felújításnak köszönhetően ez a pályaszakasz képes lesz arra, hogy a szerelvények a 2019-es átadás után akár 100 kilométeres sebességgel közlekedjenek majd.

– ÉM-BG –


Műszaki tartalom

– 46,3 km hosszú villamos felsővezetéki rendszer

– Szerencs vontatási transzformátorállomás korszerűsítése

– 5 közúti útátjáró átépítése Bodrogkeresztúron, Olaszliszka-Tolcsván és Sárospatakon

– 1 gyalogos átjáró átépítése Sárospatakon

– 4 km hosszban árvízvédelmi feladatot is ellátó földmű- és pályaszint emelése Sárospatak és Sátoraljaújhely között

– 4 állomáson, Bodrogkeresztúron, Olaszliszka-Tolcsván, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen a térvilágítás megújítása

– Korszerű akusztikus és részben vizuális utastájékoztató berendezések, valamint esőbeállók kiépítése minden állomáson és megállóhelyen








hirdet�s