Az állomás nem tűnt el… Megújult!

rádió
rádió
Sok miskolci és észak-borsodi hallgató érdeklődött a szeretett Rádió Gagájuk hollétéről, hiszen hallhatóan nem ugyanaz szól már ott, ami eddig. Szever Páltól, az Új Juventus programigazgatójától kértünk tájékoztatást.

A Rádió Gaga valójában újjászületett és átalakult az Új Juventus rádióvá, Miskolc körzetében – nyilatkozta a programigazgató! A rádió egyesíti magában a hihetetlenül népszerű és sikeres zenei programot, amit a miskolciak „Nagy Testvére” képvisel Budapesten, valamint a helyi híreket és tartalmat napközben, még koncentráltabban esténként, a 8 és éjfél közötti idősávban. A hangokat és a zenéket az Új Juventus adja, azonban a fókusz és tartalom határozottan miskolci marad.
Semmiképpen nem veszteségnek tekinthető, hanem fantasztikus lehetőség a rádióhallgatóknak és üzleti partnereinknek egyaránt, hiszen egyesítettük a két világ előnyeit… egy sikeres, bizonyított rádió program és a legjobb miskolci tartalom és vezetőség. Nagy várakozással tekintünk kapcsolataink továbbépítésére, közösségi partnereinkkel és üzleti aktivitásainkkal, sőt invitáljuk a Miskolc társadalmi életének minden szereplőjét, hogy csatlakozzanak ehhez az új és izgalmas rádió korszakhoz ” – mondotta végezetül Szever Pál programigazgató.

B. GY








hirdet�s