Az Alkotmánybíróság épülete előtt demonstrált az LMP

Az Alkotmánybíróságra szüksége van az embereknek, amikor a hatalom a gazdag kevesek érdekeit akarja érvényesíteni – erről beszélt Schiffer András, az LMP szerda délutáni demonstrációján.

A párt – akárcsak kedden délután a Demokratikus Charta – amiatt szervezett megmozdulást, hogy tiltakozzon a kormány tervei ellen, amellyel az Alkotmánybíróság jogköreit csökkentenék. A rendezvényre összegyűlt tömeg megtöltötte az Alkotmánybíróság épülete előtt a Donáti utcát, a demonstráción több százan vettek részt. A résztvevők között szocialista politikusok is voltak, például Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, vagy éppen Török Zsolt, a párt szóvivője.

Az LMP szerda délutáni rendezvényén Schiffer András arról beszélt, hogy a kétharmados többség alkotmányos válságot robbantott ki, amikor az Alkotmánybíróság jogkörét akarja csökkenteni. Szerinte csak a nyers erőben bíznak, pedig a demokráciában nincs korlátlan hatalom. A pártelnök úgy látja, hogy Lázár János alkotmánymódosítási bejelentése egy figyelmeztetés a hatalmi ágaknak, hogy erre a sorsra fognak jutni, ha nem viselkednek jól.

Schiffer András szerint a jelenlegi kormány kettős mércével mér. Az Alkotmánybíróság jogköreinek csökkentése mellett a népszavazás intézményéhez is hozzányúlnának, pedig korábban éppen ők voltak, akik védték ezt a lehetőséget. Az LMP-s politikus úgy látja, hogy ez a mostani helyzet nem jöhetett volna létre, ha nincs elhúzódó morális válság.

Az ellenzéki pártelnök azt is mondta, ha az alkotmánymódosítási javaslat megvalósul, akkor nem lesz, aki megvédje az embereket, amennyiben a hatalom kieszel újabb adót és az emberek zsebében akar turkálni. Szerinte az Alkotmánybíróságra az embereknek van szüksége, amikor a hatalom a gazdagok érdekeit akarja érvényesíteni, nincs ugyanis lehetőségük akkor máshoz fordulni.

Az LMP Alkotmánybíróság épülete előtt tartott rendezvényére több százan gyűltek össze. A tömegben szocialista politikusok is voltak, úgy mint Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke vagy Török Zsolt szóvivő.








hirdet�s