Az al-Kaidát is érzékenyen érintette a gazdasági válság- alig van pénze

Szakértők szerint egyre kevesebb készpénze van az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek.

Az AFP vasárnapi tudósítása szerint a szélsõségesek egyre kevesebb forráshoz jutnak, nem csak azért mert egyre szigorúbbak a pénzmozgásokat felügyelõ rendszerek, hanem azért is mert az eddigi “szponzorok” motiváltsága csökken, illetve a gazdasági válság miatt nekik is kevesebb a pénzük.

Az ENSZ egyik munkatársa, aki az al-Kaida és a tálib szélsõségesek megfigyelésével foglalkozik, azt mondta: a terrorszervezet jelenleg saját finanszírozásának megteremtésével küzd. Richard Barrett elmondta: egyre több helyrõl érkezik olyan jelentés, miszerint az al-Kaida pénzt, adományokat kér, mivel fogytán vannak a tartalékai. Barrett szerint már nincsenek hatalmas kiképzõtáborok, szállás és költségtérítések a terrorista-jelölteknek, vagy drága pilótaórák az Egyesült Államokban – a források ugyanis szûkösek lettek a gazdasági válság miatt.

Szakértõk szerint az al-Kaida az adományok mellett drogügyletekbõl és emberrablásokból próbálja fenntartani magát. Az adományokból egyre kevesebb jut. A korábbi donorok ugyanis már nem szívesen adnak: a szigorú ellenõrzés miatt hamar kiderül, ki küld pénzt a terrorszervezetnek, ez pedig ellehetetleníti az adományozó cég vagy segélyszervezet hivatalos munkáját.








hirdet�s