Az Akadémia képzései segítenek megvalósítani álmainkat!

Akt.:
Az Akadémia képzései segítenek megvalósítani álmainkat!
Hiszünk abban, hogy ha sorsunk, életünk irányítását a saját kezünkbe vesszük, akkor álmaink megvalósíthatók.

Ebben a szellemben hoztuk létre a Project Life Management Akadémiát.

Az Akadémia olyan képzéseket nyújt a változtatni akarók számára, melyek elősegítik a szükséges szemléletmód és képességek elsajátítását.

A mai rohanó világban egy dolog állandó, mégpedig a változás. Túl sok elvárásnak kell megfelelnünk, melyeket nehezen tudunk összeegyeztetni. Ilyen a munka-magánélet egyensúlya is, mert az egyik a másik rovására mehet.

Ennek eredményeként frusztráltnak, sikertelennek érezhetjük magukat. Sajnos, sokan úgy gondolják, hogy a sorsuk irányítása nem a saját kezükben van. Inkább csak sodródnak az árral, amelybe egyre inkább bele is törődnek. Egyre távolabb kerülnek álmaik, céljaik megvalósításától, ha egyáltalán vannak még.

Ennek érdekében, hogy ez ne így legyen, változtatnunk kell addigi hozzáállásunkon, gondolkodásmódunkon, és új ismeretekkel, képességekkel kell felvérteznünk magunkat.
Az Akadémia által nyújtott szolgáltatások ezen elvárásokkal összhangba kerülnek. A képzési anyag részben a GINOP-5.1.3-16-2018-00229 számú projekt keretében került kidolgozásra, melynek megvalósítója a Professional Project Life Nonprofit Kft.

Az Akadémia képzéseit neves oktatók, professzorok tartják, akik hozzásegítik a résztvevőket a sikerhez, a tudatos életvezetéshez, mely a 21. században elengedhetetlen.

Az Akadémia nyitó rendezvénye 2019. március 8-án 18 órakor kezdődik, amelyre rövid bemutatkozó előadással, mini tréninggel, finom falatokkal és nagy szeretettel várjuk Önöket!
(Miskolc, Zsolcai kapu 9–11./1. emelet).
A részvétel ingyenes.

További információk:
+36 30 635 5145
info@profi-project.eu

 

 

 

 

 

– PR cikk –

Címkék: